Életforma.hu

GASZTRO

Magyar pezsgő sikere Londonban

A világ legnagyobb borversenyén, a Decanter World Wine Awards-on magyar pezsgő nyerte a bronzérmet!

Újabb trófea érkezett haza Magyarországra: a világ legnagyobb borversenyén, a Decanter World Wine Awards-on magyar pezsgő nyerte a bronzérmet! A Pearl&Z pezsgő sikeres azért is különleges, mert új belépőnek számít a champagne világában. Ez az első évjárata, és máris ezzel a kitűnő eredménnyel büszkélkedhet. A mezőny kifejezetten erős volt, hiszen idén 54 ország több mint 18 ezer tétele indult a versenyen, amelyet 250 szakértő, köztük 41 Master of Wine és 13 Master Sommelier pontozott.

Nézzük, mit is érdemes tudni az új magyar sikerről!

A Pearl&Z nevét 2021-ben, a Winelovers 100 teszten ismerhette meg a közönség. A pincészet itt mutatkozott be a nagyközönségnek, első forgalmi tételével azonnal a 3. helyet szerezte meg a pezsgők versenyében.

A Pearl&Z története úgy indult, hogy a több borászatban is érdekelt tulajdonos, Závodszky Zoltán megálmodta, olyan magyar pezsgőt szeretne készíteni, amely nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét. Szakértők javaslata szerint Ausztriából szereztek be itthon is őshonos furmint klónokat, ennek alapján első körben 100 % furmint felhasználásából indult a készítés. A 2021-es évjáratba már 25 % chardonnay is került, ez az arány később 50 %-ig fog eljutni. A tulajdonos úgy véli, tisztán chardonnay pezsgőt készíteni nem kihívás, a furmint viszont kiváló alapanyag, ráadásul nem szokványos, tehát mindenképpen figyelemfelhívó tud lenni.

Az alapbor elkészítésében és „pezsgősítésében” Bálint László, nemzetközi borakadémikus működött közre. Neki széles rálátása van a nemzetközi piacra, így a Pearl&Z pezsgőt Burgenlandban, a Szigeti Pezsgőpincészetben palackozzák. A burgenlandi pincészetben készülnek a pezsgők Rolls-Royce-ai, itt 350 európai borászat számára készítenek pezsgőt, a tökéletes technológiának köszönhetően.

Pearl&Z pezsgő 

Egerben készült az alapbor

Az osztrák szakemberek már Egerben, a szőlőművelés és a szüret folyamatában is aktívan résztvettek, a kész alapbort pedig egyenesen Golsba szállították, hogy itt készüljön el belőle a pezsgő. A végső cukortartalom, az úgynevezett dosage beállításánál ismét új szereplőt vontak be, a champagne-okkal és burgundi borok magyarországi forgalmazásával foglalkozó Varros & Co tulajdonosai vettek részt a kóstolás utolsó szakaszában. Ezután döntöttek úgy, hogy a továbbiakban itthon és külföldön is ők fogják ezt a márkát képviselni.

A Pearl&Z elsősorban a pezsgők iránti rajongásról és a minőség iránti elkötelezettségről szól” - mondja Závodszky Zoltán.

„A magyar pezsgőkről általában rögtön érezhető, hogy melyik borvidékről származik, milyen szőlőből készült. A mi célunk az volt, hogy ezek ne legyenek dominánsak, csakis a pezsgős jegyek legyenek jelen. Kompromisszum nélküli ital készült, bízva a hazai és a nemzetközi elismerésben is, leginkább abban, hogy a magyar borok után a magyar pezsgők is bizonyíthassanak világszerte.”

A Pearl&Z első évjáratából mindössze 3500 palack készült, ez privát vásárlókhoz és éttermekbe jut el, a későbbiekben sem lesz több a mennyiség évi 10 000 palacknál.

Ezt is olvasd el:


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.