
Hozzávalók
● 1 kiló csirkemellfilé
● 6 evőkanál méz
● 5 deci paradicsomlé (vagy ketchup)
● 2 teáskanál currypor
● 2 teáskanál édesnemes paprikaőrlemény
● 1 egész citrom leve
● 2 teáskanál borecet
● 4 gerezd fokhagyma
● egy evőkanál olívaolaj
● tabasco szósz, szójaszósz ízlés szerint
● só, bors,
Elkészítése
A csirkemellet megmossuk, csíkokra vágjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk. A szósz hozzávalóiból a paradicsomlevet és a mézet magas falú edényben összekeverjük, majd hozzáadjuk a curryt és a paprikát, valamint a citromlevet, és így együtt nagyon kis lángon melegítjük. Ha csípősebben szeretjük, akkor a szószba a curry mellé egy kis tabasco-szószt is keverhetünk, a keleties ízek kiemelésére pedig szójaszósszal bolondíthatjuk meg.
A csirkemellet sütőtálba rakjuk, egy teáskanál borecetet és egy evőkanál olívaolajat loccsantunk rá, majd óvatosan ráöntjük a szószt, hogy ellepje a csirkehúst. A fokhagymagerezdeket hosszában félbevágva a tál négy sarkába dugjuk. 200 Celsius-fokra előmelegített sütőben legfeljebb 40 perc alatt készre sütjük, amíg a szósz teteje meg nem pirul.
● Sütés előtt szezámmaggal is megszórhatjuk a szószos csirkét.
sokféle megoldást találhatsz
● További ínycsiklandó Életforma-receptek itt!
A receptekhez szükséges alapanyagok akciós árai
a Mindenár.hurendszeresen frissülő oldalán!
Áruházválasztóval!