Keresztlányom elképesztő lelkesedéssel ügyködik a konyhában! Ez egyik újítása, és igazán remek! Minden adott hozzá ilyenkor ősszel! Ha igazán kényeztetni szeretnéd a párodat, nosza! Ez biztos bejön - már ha ínyenc! Azt javaslom, emlékezz erre az oldalra, még karácsony környékén is jól jöhet!
Aprítsd fel az aszalt áfonyát, majd bő fél órára áztasd be az Amaretto likőrbe vagy a rumba. Melegítsd elő a sütőt 160 °C-ra. Hámozd meg a körtét, vágd ketté, magházát vedd ki. Nagyjából 3 ujjnyi vizet engedj egy lábasba, tedd bele a csillagánizst és a fahéjrudat. Együtt 10 perig lassú tűzön, fedő alatt forrald csendesen. Ezt követően add hozzá a fél citrom levét, rakd bele a félbevágott körtét a fűszeres főzetbe és további 8-10 percig párold lassú tűzön. Közben a diót daráld le, majd egy egy serpenyőben pirítsd meg. Add hozzá az őrölt fahéjat, a felaprított áfonyát, egy kevés mézet és egy keveset az áztatásból megmaradt Amaretto-ból. A megfőtt körtét tedd sütőbe, simítsd bele a diós tölteléket. Tedd be 20 percre a 160 fokra előmelegített sütőbe. Ha kész, kis mézet, esetleg felolvasztott csokoládét vagy mogyorókrémet csurgathatsz a tetejére, és megszórhatod egy leheletnyi fahéjjal.
Egy nyári italnál az íz mellett a látvány is számít: a jég között megcsillanó rózsaszín korty már az első beszélgetés előtt megteremti a teraszozás hangulatát.
Amikor lisztet vízzel keversz, a búzasikér — a búzaliszt egyik fő fehérjéje — különleges struktúrát hoz létre, ami nagymértékben befolyásolja a tészta szerkezetét és minőségét.
Budapest sokszínű gasztronómiai kínálata folyamatosan bővül, és egy különleges élményt nyújtó helyszínen mindig újabb meglepetések várják az ínyenceket.
Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról.
Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.