Életforma.hu

GASZTRO

Pásztortarhonya

Ahány pásztor, annyi tarhonya, mondhatnám, de én igazából csak egyféle pásztortarhonyát ismerek, és azt imádom, mióta csak megkóstoltam. Mondjuk... nem ma volt.

Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com

Hozzávalók 6 személyre:

30 dkg kézzel készült tarhonya

30 dkg burgonya

fél pár Gyulai kolbász

20 dkg füstölt szalonna

1 paprika

2 paradicsom

1 nagy vöröshagyma

1 evőkanál pirospaprika

bors

víz

Elkészítés:

A szalonnát kis kockákra vágjuk, zsírját egy vastag falú edényben kiolvasztjuk, a pörcöt szűrőkanállal kiszedjük, félretesszük. A zsíron átsütjük a karikákra vágott kolbászt, két perc bőven elég neki, majd a kolbászt is kiszedjük az edényből. (Tudom, sokan most azt mondják, a kolbász íze így nem fő bele rendesen az ételbe, de egyrészt szerintem ez nincs így, másrészt ha választani kell, én inkább az ízletes, roppanós állagú kolbászt választom, mint a szétfőtt, nem túl gusztusos karikákat.)

A forró zsiradékon megdinszteljük a kockákra vágott hagymát, nem barnítjuk meg, csak puhítjuk. Rádobjuk a tarhonyát, átkeverjük, átforrósítjuk, meghintjük a fűszerpaprikával, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a paprikát és a paradicsomot, krumplit, majd felöntjük kb. 4 dl forrásban lévő vízzel. Fedő alatt megkezdjük a párolást, a vizet, amit a tarhonya magába szív, folyamatosan apránként pótoljuk. Sok vizet fog felvenni, mire megpuhul a tarhonya.

(Én azt szoktam csinálni, hogy a teáskannába odateszek vizet forrni, kis lángon forrón tartom, és abból öntögetek a tésztára.)

Csak mérsékelten kevergessük, ne törjük péppé benne a krumplit. (Ennek a nem nagyon kevergetésnek lesz az eredménye, hogy az edény alján isteni, kicsit odasült réteget kapunk, amiért lehet majd versenyezni a későbbiekben...)

Menet közben szükség lehet az utánsózásra, a krumpli igen sok sót képes elnyelni. Amikor a tészta is, a krumpli is puha, visszatesszük az edénybe a kolbász karikákat, azzal már nem főzzük az ételt tovább. Tálaláskor kerül a tányérban a tetejére a sok finom szalonnapörc.

Tipp: Tejfölös uborkasalátával verhetetlen, de persze a kovászos uborka is finom mellé, és egy kis tejföllel való nyakon öntésért sem bántódik meg a tarhonyánk.

A jó öreg pásztor pite
Az angol konyha ikonikus szereplője, eredeti nevén cottage pie. A 18. század óta van jelen az angol otthonokban, kétféle változatban készítik, a cottage pie marhahúsból, a shepherd’s pie bárányhúsból készül. Semmi faxni, néhány zöldség, darált hús, krumpli, mindössze ennyi az alapanyag szükséglete.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.