Életforma.hu

GASZTRO

Új digitális piac indult el

Március elsején indult el hazánk legújabb online termelői piacának hivatalos tesztüzemmódja. A Digitális Termelői Piac program keretében induló kozertplusz.hu közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését. A győri Széchenyi István Egyetem szakmai mentorálásával megvalósuló projekt a Digitális Agrár Stratégia végrehajtása körében, a kormány veszélyhelyzeti támogatásából valósulhat meg.

A koronavírus-járvány idején egyértelművé vált az élelmiszerlogisztikai hálózat sérülékenysége és kiszolgáltatottsága, előtérbe kerültek az online élelmiszerkereskedelmi megoldások, melyek a fogyasztók számára számos új lehetőséget kínáltak, de jelentős kockázatokra is ráirányították a figyelmet.

Magyarország legújabb online termelői piacát éppen azért álmodták meg, mert kézzel foghatóvá vált, hogy elengedhetetlen egy alternatív élelmiszerlogisztikai hálózat kialakítása, amely vészhelyzetben is képes – akár országos szinten – biztosítani a lakosság minőségi magyar termékekkel történő ellátását.

A kozertplusz.hu úgynevezett rövid ellátási láncot biztosít, azaz közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, valamint más felhasználókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését, és a fogyasztóvédelmi előírások maradéktalan érvényesülését.

Egy hónapig ingyenes a kiszállítás. Fotó: kozertplusz.hu

 

A termelő és a vásárló igényeit is kielégítik

Tordai Péter, üzletfejlesztési vezető a rövid ellátási láncokról szólva elmondta, hogy az ilyen értékesítés a legalkalmasabb módja annak, hogy a fogyasztók biztonságos, egészséges, minőségileg ismert és elismert eredetű termékekhez jussanak.

Magyar termék a magyar lakosságnak. Fotó: kozertplusz.hu

A hivatalos tesztüzemmód március elsején indult, a partnerek száma pedig már az előkészületi időszakban is dinamikusan növekedett. Az online üzletkötési platform mind a termelőknek, mind a vásárlóknak hatalmas előnyökkel szolgál.

„Mi megoldjuk a termelő helyett a digitalizációt, biztosítjuk a minőségbiztosítást, a megfelelő marketinget és a logisztikát is egy kalap alatt. Eközben a vevők akár több termelőtől is tudnak egyszerre rendelni úgy, hogy azt egy csomagban kapják meg, így nem kell egyszerre több logisztikai költséget kifizetniük. A jelenlegi trendekkel ellentétben törekszünk arra, hogy minél kisebb készleteket tartsunk raktáron és a friss árut közvetlenül a termelőtől szállítsuk a vevőinkhez vállalva akár a hosszabb kiszállítási időt is, ugyanakkor a kosár tartalma három napon belül még ezzel együtt is garantáltan megérkezik a fogyasztóhoz” – fogalmazott a Tordai Péter.

Házi finomságokat is rendelhetünk. Fotó: kozertplusz.hu

Háztól házig szolgáltatás és átvételi pontok

A tesztüzemmódban három régióra osztották fel hazánkat: ez magában foglalja az M1-es autópálya vonalát Győrig többek között Tatával, Tatabányával, Etyekkel és Bábolnával, az M5-ös autópályát Szegedig Kecskeméttel, Kiskunfélegyházával és Lajosmizsével valamint Budapestet és az agglomerációt Érddel, Diósddal, Fóttal és Mogyoróddal a teljesség igénye nélkül. Ezeken a területeken háztól házig vállalja a kiszállítást a kozertplusz.hu, március 31-ig ráadásul ingyenesen. Az ország többi részén átvételi pontokra van lehetőség termékeket rendelni heti rendszerességgel több, mint 500 településen, úgy mint Pécs, Békéscsaba, Salgótarján, Miskolc, Szekszárd, Villány, Székesfehérvár, Gyöngyös, Paks, Balatonfüred, Keszthely, Debrecen.

Tordai Péter hangsúlyozta, nyár végére szeretnék lefedni az ország minden régióját a házhoz szállítással, és a tesztüzem tapasztalataira építve elindítani a végleges platform működését. A tervek szerint a vetőmagtól az asztalig nyomon követhető lesz minden termék, ami garantálja minden áru valódiságát.

A kozertplusz.hu azon túl, hogy támogatja a helyi termelők és fogyasztók kínálatának és keresletének egymásra találását, illetve az országos logisztikai kapacitás rendelkezésre bocsátásával elősegíti a kistelepülések boltjainak áruval történő ellátását is.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.