Életforma.hu

GASZTRO

Vaddisznós szabolcsi töltött káposzta

Imádom a vadételeket! Ilyenkor ősszel, meg egész egyszerűen a konyhába, illetve az asztalhoz csábítanak! Úgy látszik, nemcsak én vagyok ezzel így, mert a DoQ egy egész sorozatot szentel ezeknek a recepteknek - minden csütörtökön 17 órakor! Ez a recept is onnan származik! 

Kép: DoQ

Hozzávalók:

  • 1 fej fejes káposzta
  • 1 kg darált vaddisznóhús
  • 3 fej vöröshagyma
  • 10 dkg szalonna
  • 1 db egész tojás
  • őrölt bors
  • pirospaprika
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg árpagyöngye vagy gersli
  • 1 liter paradicsomlé
  • borsikafű
  • tejföl

Elkészítés:

Mossuk meg a fejes káposztát, majd miután kivágtuk a torzsáját, forrásban lévő sós vízben blansírozzuk meg. A főzőlevet ne felejtsük félretenni, mert szükségünk lesz rá a későbbiekben. A kihűlt káposztalevelek vastagabb részét vágjuk le és tegyük félre.

Vörösboros vaddisznóragu
Ritka csemege az átlagember asztalán a vaddisznó, inkább csak étteremben rendelünk, ha szerepel az étlapon, és persze ha szeretjük a vadhúst. De sose lehet tudni, mit hoz az élet, érdemes elsajátítani a ragu elkészítésének módját.

Ezután a frissen darált vaddisznóhúst tegyük egy tálba, keverjük hozzá a szalonnán lepirított, finomra vágott vöröshagymát, sót, borsot, végül egy egész tojást. Ízlés szerint adjuk hozzá pirospaprikát, reszelt fokhagymát, valamint az alaposan megmosott gerslit. Az egészet jól keverjük össze, majd tegyük be a hűtőbe. Amíg a vaddisznóhús áll, vágjuk szeletekre a megtisztított vöröshagymát, majd az előzőleg félretett káposztaleveleket vágjuk csíkokra. A kiterített levelekbe a darált húst a hagyományos módon töltsük bele.

Egy előzetesen beáztatott cserépedénybe helyezzük bele a töltött káposztákat. Öntsük tele az edényt paradicsomlével és a megmaradt főzőlével addig, amíg az el nem lepi azokat, majd fedjük le. A sütőben két óra alatt süssük készre, majd forrón, friss tejföllel tálaljuk! Jó étvágyat hozzá - nemcsak Szabolcsban!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.