Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Átkozott jojó - miért oly könnyű visszahízni?

A szakértők szerint felnőttkorban a zsírsejtek számát már nem, csupán a sejtek zsírtartalmát lehet csökkenteni. Most a „kitágult zsírsejtek” működéséről és a leghatékonyabb fogyási módszerekről lesz szó. 

Egy választásunk van: a sejtek zsírtartalmát kell csökkenteni - Kép:Pixabay

A testsúly a zsírsejtek számától és azok zsírtartalmától függ. Kutatások szerint az elhízásra hajlamos embereknek gyermekkorban több zsírsejtje képződik, az azonban még nem tisztázott, hogy ez befolyásolható-e kiegyensúlyozott táplálkozással és testmozgással. Ha igen, a zsírsejtek számát akkor is legfeljebb a felnőttkor kezdetéig befolyásolhatnánk. Így a felnőtt fogyni vágyóknak egyetlen választása marad: a sejtek zsírtartalmát kell csökkenteniük.

Úgy tűnik azonban, hogy ha a zsírszövet sejtjeiben lévő nagy zsírcseppek egyszer már megnőttek, kiüríthetők ugyan, de azután „mohón várják”, hogy új zsírtartalomra tegyenek szert. Ezért akik életmódváltás helyett fogyókúráznak, a kúra végeztével „éhes” szervezetük azonnal raktározni kezd – beindul a jojó-effektus. Ráadásul a kiürült zsírsejtek hosszú évek alatt sem szívódnak föl, ahogy korábban remélték. Vagyis a legegyszerűbb lenne nem elhízni, viszont ha már megtörtént, a fogyásnak csakis egyetlen tartós módszere lehet: egy összehangolt mozgás- és táplálkozásprogram.

Mi kell a fogyáshoz? „Fogyókúrák helyett életmódváltásra van szükség! Csak végig kell gondolni, hogy egy kiló zsír közel 5000 kilokalória. Mivel nem célunk izomból fogyni, és a vízveszteséget nem számoljuk érdemi fogyásnak, akkor ezt az 5000 kalóriát csakis lassú tempóban tudjuk táplálék formájában elvonni a szervezetünktől. Hosszú távú eredményt csak az hoz, ha új elvek és étrend szerint, új időbeosztással élünk, hogy a rendszeres mozgás is beleférjen a mindennapokba – hangsúlyozza Lóránth Kata, az Oxygen Wellness aerobik szakmai vezetője.

Óvatosan a fogyókúrával! K-vitamin-hiányt is okozhat!
Szabadulnánk a felesleges kilóktól, az úszógumiktól, ezért néha a legbizarabb diétákba is belefogunk. A drasztikus étrendek követése azonban számos veszéllyel jár. Például vérszegénységhez is vezethet…

Miért van szükség a mozgásra? Ennek belátásához tudni kell, hogy a szervezet elsődleges energiaforrásai a szénhidrátok. Ha ezeket felhasználtuk, következik a zsírok elégetése, végül szükség esetén a szervezet belekezd a fehérjék elégetésébe is. Az energiaraktárakat is ebben a sorrendben használjuk fel. Elsőként a máj és az izmok glikogén formájában elraktározott szénhidrogénkészletéhez nyúlunk, mert ez gyorsan hozzáférhető, mintegy 300-400 gramm, azaz 1200–1600 kilokalória erejéig. A gyorstartalékok apadásával indul meg a zsírégetés. A zsírszövet elfogyasztásához tehát intenzív testmozgásra és szénhidrátszegény táplálkozásra van szükség. Intenzív, minőségi testmozgás alatt pedig olyan – legalább 40 perces – edzést kell érteni, amely pulzusszám-növekedéssel, vérkeringés-serkentéssel és izzadással jár. Vagyis sajnos, a mosogatás és a háztartási munka bármilyen fárasztó is, nem fér bele ebbe a kategóriába.

Mindazoknak, akik reményüket vesztették a tartós fogyás tekintetében, tudniuk kell, hogy létezik jó módszer, legfeljebb eddig nem találták meg. Az is lehet, hogy többször próbálkoztak már egészségre káros eljárásokkal, akár úgy is, hogy nem tudták, hogy ezzel ártanak maguknak. A legjobb módszer egy személyre szabott edzésterv, amelynek alapja a heti legalább 3x1 óra intenzív edzés. A fogyáshoz természetesen az is kell, hogy kevesebb kalóriát vigyünk be - lehetőleg jó minőségű tápanyagokból –, mint amennyit elégetünk. Remek zsírégető az intenzív gyaloglás, a futás, a biciklizés és a csoportos aerobikórák. Emellett érdemes korlátoznunk a szénhidrátbevitelt, fogyasszunk több fehérjét - legalább 1,5–2 grammot testsúlykilogrammonként –, zöldségeket, gyümölcsöket, valamint rengeteg folyadékot! Az egészség, a fittség és a jó megjelenés legnagyobb „titka” a tudatosság és a kitartás! (Forrás: www.oxygenwellness.hu)

Mire jó a pulzusmérés az edzés alatt?
Gyorsan vágnál bele a tornagyakorlatokba, vagy már egy ideje kitartóan sportolsz, mégsem látod az eredményét? Az edzés hatékonyságát a legkönnyebben a pulzusszám mérésével tudod ellenőrizni!


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?