Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Így készítsd fel az arcbőröd a nyaralásra

Hogy a nyaralásunk a bőrünk szempontjából is tökéletesen teljen, érdemes kozmetikai szempontból is felkészülnünk. A gyógykozmetikus az arctisztítás előnyeiről és időzítéséről tájékoztat bennünket!

Miért fontos az arctisztítás nyaralás előtt?

Ahogyan az előrelátó nyaralók a bőrüket felkészítik a napozásra, úgy érdemes az arcbőrrel is külön foglalkozni. Ennek nem csak az a szerepe, hogy a lehető legjobb formánkat hozzuk a nyaralás napjaiban, de az is, hogy a tiszta, felkészített arcbőr jól viselje a napot, a szabad levegőt. Az erősen mitesszeres, pattanásos bőr esetében ugyanis előfordulhat, hogy az aknék begyulladnak a nap hatására, illetve úgymond besülnek. Az így keletkezett hegek pedig akár tartós nyomokat is hagyhatnak maguk után. Vagyis ha valaki szép, egyenletes arcszínnel, a lehető legkevesebb bőrkárosodással szeretne nyaralni, érdemes idejében ellátogatni a kozmetikushoz.

Amennyire lehet, kerüljük a nyaralás alatt a sminket! Kép: Pixabay

Mit tehetnek azok, akik aknés bőrrel küzdenek?

- Enyhébb esetben akár jót is tehet a napfény a pattanásos bőrnek, de sokszor ez közel sem elegendő. Kitágult pórusok, aknés hegek, fokozott faggyútermelés esetében a speciális kozmetikai kezelések hozhatnak jó eredményt, bár ilyen probléma esetén természetesen kúrában és nem egyetlen alkalomban kell gondolkozni – ismerteti Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus.

- A gyulladt, pattanásos bőr tisztítását, a mitesszerek eltávolítását olyan alapvető lépésként kell értelmezni, amely lehetővé teszi, hogy a felpuhított bőrön, a kitáguló pórusokon keresztül megtisztíthassuk a gyulladt aknés területet. Ha ez megtörtént, választhatunk az egyes célzott kezelések közül.

Nagyon hatékony lehet az ózonkezelés, amely baktériumölő és mély fertőtlenítő hatása miatt kiválóan alkalmas a pattanásos bőr, tág pórusú arcbőr, seborrhoeás bőr kezelésére. Külsejét tekintve leginkább arcszoláriumra emlékeztet az aknelámpa, amely azonban teljesen más elven működik. Fénysugarai kék és piros színűek, mindkét fény hullámhossza az UV-fény tartományán kívül esik, bőrkárosodás veszélye nélkül, biztonsággal alkalmazható. Az aknelámpának is több változata létezik; vizsgálatok alapján a legjobb hatás eléréséhez fontos, hogy a lámpa működése közben mindkét fénytípus érje az arcot, vagy a kezelni kívánt testrészt. A hatás ugyanis csak így lehet teljes: a piros a gyulladást csökkenti, az új sejtek növekedését serkenti, a kék pedig a baktériumok elpusztításáért felel.

6 fontos tudnivaló napégésről, fényvédelemről
Már tombol a nyár, élvezzük a napfürdőt, s talán elővigyázatlanok is vagyunk, amikor a barna szín reményében égetjük magunkat a napon. Hogyan menjünk a napra? Ha mégis megpörkölődtünk, milyen házi praktikákkal gyógyulhatunk? Ezeket is megválaszolja a szakértő.

Hasznos tanácsok a kozmetikustól

  • A nyaralás előtt legalább két héttel tervezzük be a kozmetikai arctisztítást. Így lesz alkalma regenerálódni a bőrnek.
  • Amennyire lehet, kerüljük a nyaralás alatt a sminket! Napozni semmiképpen sem menjünk kifestve, illetve az esti smink maradványait is gondosan távolítsuk el lefekvés előtt.
  • Használjunk könnyebb, vizesebb arckrémeket, hidratálókat!
  • Jó hatású lehet, ha napközben többször arcpermettel hidratáljuk a bőrünket!
  • A napfényvédelem akkor is fontos, ha már lebarnultunk. Azért is érdemes rendszeresen magas faktorszámú készítményeket alkalmaznunk, mert az erős sugárzásnak kitett bőrön erőteljesebben látszanak az öregedés nyomai.

Forrás: Dermatica

 

 

 

 

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?