Regina, a szép szőke
Igen, az a bizonyos kék ruha. Idén nyáron különösön nagy népszerűségnek örvendett, ez az üde szín, a szőke hajhoz pedig különösen jól passzol. Ha nem kék a szemünk, mint ahogy Reginának sem, akkor feldobhatjuk összeállításunkat ezekkel a fekete kiegészítőkkel. Így nem csak hajszínünk, de egyúttal szemünk is ki lesz emelve - mondják a Napiász Online szakértői.
Zséda, a gyönyörű barna
Ez az a hajszín, amihez a legkönnyebb öltözködni. De mivel most az a lényeg, hogyan emeljük ki, ezt a legegyszerűbben mégis a fekete ruhával tehetjük meg, hiszen így nem vonja el a figyelmet semmilyen szín sem a puha és fényes tincseinkről. Ráadásként pedig vessünk be füstös szemsminket!
Barbara, a kihívó vörös
Ha az előbb a legkönnyebb, most a legnehezebb hajszín következik öltözködés szempontjából. A vörös tincsekhez különben is egyéniség kell, az erőteljes szín miatt pedig nem passzol hozzá akármilyen ruha. Gondolok itt a színesekre, mert feketét, fehéret vagy szürkét akármikor felvehetünk, de ki az, aki állandóan ezeket akarja viselni? Ami a legfontosabb, hogy tilos vörös hajhoz rózsaszínt felvenni, hacsak nem akarunk úgy kinézni, mint aki egy bordélyház igazgatónője. Viszont kitűnően mutat hozzá a mélyzöld, a metálszínek, és különös módon, ez az a hajszín, amihez teljesen azonos színű felsőt vagy ruhát választva a legjobban kiemelhetjük azt. Barbi sem tett másként, nagyon helyesen.