Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Mindenhol hámlik, mindenhol viszket! Mi lehet a baj?

Nagyon kellemetlen lehet a korpás haj és az emiatt felmerülő gyakori vakarózás nyáron is, amikor mindenki a legjobb formáját hozná. A korpát gyakran összekeverik a pikkelysömörrel, pedig megjelenésük és kezelési lehetőségük is más. Jó tudni a különbséget, ebben most szakember segít.

A trichológia a haj és a fejbőr tudománya

A trichológia szó a latin tricho szóból eredeztethető, ami hajat, szőrt jelent. A hajgyógyász maga a hajas vagy haj nélküli fejbőr (skalp) problémáinak feltérképezésével, ápolásával foglalkozik. Mint sok más esetben, a hajon, a fejbőrön jelentkező tünetek is multifaktoriális okokra vezethetők vissza, és míg a genetikai és hormonális okokat orvossal kell kezeltetni, addig a hajas fejbőr kozmetikai kezelése a trichológus feladata.

- Tulajdonképpen a fejbőr három rétegével foglalkozunk: a legfelső, vagyis a hámréteggel, az irharéteggel és az irha aljával, az epidermával. Ebben a három rétegben helyezkedik el a hajszál, így ezeket a rétegeket, valamint a haj gyökerét és a hajszál belsejét vizsgáljuk – hangsúlyozza Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus, trichológus. - A probléma okának feltárása után pedig számos eszköz van a kezünkben, hogy javítani tudjunk az állapoton, esetleg meg is szüntessük a gondot, illetve, hogy bőrgyógyász bevonásával komplex kezelést biztosítsunk.

A hajas fejbőr kozmetikai kezelése a trichológus feladata. Kép: Pixabay

Miért korpás, miért viszket?

Mind a korpának, mind a lemezes hámlásnak, mind a viszketésnek számos oka lehet, éppen ezért ha tartósan fennálló problémáról van szó, mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni. Csak a pontos diagnózisra épülhet ugyanis hatékony kezelés, csak így szabadulhatunk meg a kínzó és sokszor önbizalom romboló tünetektől.

  • Igen gyakori, hogy a tünetek forrása a pikkelysömör, amely sajnos „előszeretettel” jelenik meg a térden, a könyökön kívül a hajas fejbőrön is. Ha viaszos, foltokban, pikkelyesen hámló bőrdarabkákat látunk a fejbőrön, vagy ha vöröses foltokat találunk, amelyek felsértve akár vérezhetnek is, gyanakodhatunk a psoriasisra. Mivel azonban ezt sokan összekeverik magával a korpával, mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni, hiszen a két probléma más-más kezelést, ellátást igényel. A psoriasis oki kezelése bőrgyógyász kompetenciája, viszont a tüneti kezelésében hatékony módszerekkel tud segíteni a trichológia.
  • A pikkelysömör a lábakon is megjelenik Kép: Pixabay

    A korpa megjelenésének számos további oka lehet, így például gombásodás, stressz, legyengült immunrendszer, túl gyakori sapkaviselés, a pH érték megváltozása, illetve igen gyakran a nem megfelelő hajápoló készítmények, hajfestékek használata. Ez utóbbiak allergizálhatnak is. Ez emiatt kialakuló korpásodás pedig fejbőrviszketést is okozhat. Ez a tünet azonban szintén megtévesztő lehet, hiszen éppen úgy jelentkezik pikkelysömör esetében is.

Hogyan segíthet a szakember, mit tehet a páciens?

  • Pikkelysömör esetében a bőrgyógyászati ellátáson túl kiemelten fontos a fejbőr ápolása, amelyre nem minden esetben megfelelőek az egyéb testrészeken használatos készítmények. Itt fontos, hogy a tüneteket úgy csökkentsük, hogy közben ne zsírosítsuk túlzottan a fejbőrt. A bőr hidratálására és a gyulladás csökkentésére ezért könnyebb formulákat, gél, hab, oldat vagy sampon állagú készítményeket vethetünk be. Léteznek speciális pakolások is, amelyeket éjszakára kell a fejbőrbe masszírozni, majd reggel lemosni. Elképzelhető, hogy érdemes gyengéden hámlasztani is a bőrt, erre alkalmasak a speciális, hámlasztó jellegű samponok.
  • Mumusok: baktériumok, stressz, kozmetika
    A kiváltó okok és a betegség különböző formáinak megismerése azért fontos, mert az eltérő típusú ekcémák másfajta kezelést igényelnek. Az allergiás bőrbetegségek leggyakoribb változatait szakember ismerteti.

    A korpa kezelésére is számos hatékony módszer létezik, és amennyiben nem csak külső okok állnak a háttérben, koncentrálnunk kell a belső okok megszüntetésére is - hangsúlyozza Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus, trichológus. – Éppen a pontos, hatékony kezelés érdekében a kezelések előtt minden esetben történik egy konzultáció. Erre épül maga a kezelés, amely valójában kúrát jelent, hiszen egyetlen kezeléssel nem szüntethető meg egy krónikus probléma. Éppen ezért fontos a páciens együttműködése is, ugyanis a kúra időtartama alatt az otthoni ápolás kiemelt jelentőségű, az egyeztetett módon és készítményekkel.

Forrás: Dermatica


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?