Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Yves Saint Laurent: a démonaival küzdő tervezőzseni

Yves Henri Donat Mathieu-Saint-Laurent, ismertebb nevén Yves Saint Laurent a XX. század egyik legkiemelkedőbb és legtehetségesebb tervezőjeként vonult be a köztudatba.

A mai Algéria területén született, ám francia állampolgárságú Yves már gyerekként elkezdett érdeklődni a divat iránt – különleges papírbabái mellett édesanyjának és húgainak is tervezett ruhákat. 17 évesen elérkezettnek látta a következő lépést, és Párizsba költözött, ahol a Chambre Syndicale de la Haute Couture diákja lett, itt tervezéseivel hamar sikereket aratott.

Dior utódja

1953-ban a fiatal tehetség az International Wool Secretariat által meghirdetett versenyre három tervezését is beadta, ezekkel sikeresen megszerezve az első helyet – így meghívást kapott a párizsi díjátadóra, ahol megismerkedett azzal a Michel de Brunhoff-al, akinek komoly szerepe volt karrierjének elindításában.

Az 1965-ben megjelent, modern művészek munkáját ünneplő Mondrian-kollekció. (Fotó: National Archieef)

 

Néhány évvel később az iskolát már ünnepelt fiatal titánként elvégző Saint Laurent ismételten benevezett a Wool Secretariat versenyére, amelyet újból megnyert, egyebek mellett olyan riválisokat legyőzve, mint Karl Lagerfeld. Ezután nem sokkal néhány új tervezését megmutatta a francia Vogue szerkesztőjeként dolgozó Brunhoff-nak, akit annyira lenyűgözött a rajzok hasonlósága a Christian Dior által már felvázolt, de még egyáltalán nem publikus ruhákhoz, hogy Saint Laurent-t rögtön tovább küldte Dior műhelyébe, ahol a divatvilág nagy öregje azonnal felvette.

Yves 1955-től dolgozott Christian Dior tervező asszisztenseként (ez a pozíció érkezése előtt nem létezett a divatházban), és azt, hogy Dior mennyire meg volt vele elégedve, mi sem mutatja jobban, minthogy alig két évvel később személyesen felkereste Saint Laurent anyját és közölte vele, hogy fiát választotta utódjának a luxusmárka élén. Az 52 éves Christian Dior akkori kinyilatkoztatása elsőre furcsának tűnt, ám végül mégis végzetesen előrelátónak bizonyult, ugyanis a tervező néhány hónappal később bekövetkező hirtelen halála után Yves Saint Laurent alig 21 évesen a Dior főtervezői székében találta magát.

A Diornak tervezett első kollekció egy darabja (Fotó: Wikimedia Commons/David Hilowitz)

Azt, hogy a Diort mai napig a világ vezető luxusmárkái közt tartjuk számon, jelentős részben köszönhető annak, hogy Yves fel tudott nőni a feladathoz, és az 1958-as tavaszi kollekciója a Dior színeiben óriási sikert aratott – az imádott tervezőlegenda alapelveihez igazodó, ám mégis könnyed, fiatalos, újragondolt ’trapéz ruhákat’ is felvonultató kollekció egy csapásra világsztárrá tette a fiatal tehetséget.

Az összeomlás

A hatalmas sikeren felbátorodó YSL lelkesedése gyorsan félbetört, mikor következő, már saját inspirációt használó, beat-elemekkel dolgozó kollekcióit közutálat fogadta, és mikor 1960-ban behívták katonának, a Dior vezetése egyáltalán nem tartotta vissza.

A tervező mindössze 20 napig bírta a hadseregben, a többi katona addig piszkálta, hogy kórházba került, itt tudta meg azt is, hogy kirúgták a Diortól. Ez csak tovább rontott egyébként is megingott idegállapotán, és átszállították a Val-de-Grâce katonai kórházba, ahol nyugtatókkal, pszichoaktív gyógyszerekkel és elektrosokk terápiával kezelték – a tervező később az intézetben eltöltött időt okolta mentális problémáiért és drogfüggőségeiért.

A nagy visszatérés

A 'Le Smoking' egy példánya múzeumban (Fotó: Wikimedia Commons/David Hilowitz)

A kórházból kikerülve Saint Laurent beperelte a Diort és nyert. Néhány hónappal később párjával, az üzletember Pierre Bergé-vel közösen megalapította az Yves Saint Laurent YSL divatházat, amelyhez az induló tőkét az amerikai milliomos, J. Mack Robinson biztosította.

A tervezői stílusában gyorsan magára találó Yves az 1960-70-es években népszerűsítette a beatnik külsőt – szafari kabátok mindkét nemnek, szűk nadrágok, magasszárú csizmák – illetve ehhez az időszakhoz köthető minden idők egyik leghíresebb női öltönyének a ’Le Smoking’-nak a megalkotása is.

1967-ben megnyílt a Pret-a-Porter House YSL Rive Gauche, és a tervező figyelme egyre inkább a haute couture irányról a ready-to-wear kollekciók felé fordult, kimondottan azzal a céllal, hogy divatos ruhákat elérhető áron tudjon nyújtani a nagyközönség számára – a francia tervezők közül elsőként. Catherine Deneuve az YSL nagy rajongói közé tartozott, Yves több kosztümöt is készített filmjeihez.

Több ilyen kollekciója is óriási sikert aratott, de időnként komoly botrányokba is belekeveredett, például 1971-es tavaszi tervezései felháborodást váltottak ki – a háborús divat által inspirált ruhák miatt a tervezőt egyebek mellett azzal is meggyanúsították, hogy romantizálni akarja Franciaország náci megszállásának időszakát. Egy korabeli újság egyenesen „egy nagy szar”-nak nevezte Saint Laurent ruháit.

A ready-to-wear kollekciók a későbbi években sem lettek a kritikusok kedvencei, ám a francia nők rajongtak értük, és idővel az YSL divatház bevételeinek döntő többségét már nem a haute couture hozta. Az évi két ready-to-wear és két haute couture kollekció elkészítésével járó stressz azonban egyre inkább elkezdte kikészíteni a tervezőt, és a korabeli források szerint sokszor Saint Laurent annyira bedrogozott és részeg volt, hogy bemutatói után alig bírt kilépni a kifutóra.

A változás évei

1978-ban elindult a márka kozmetikai ágazata, míg 1983-ban YSL volt az első élő tervező, aki saját kiállítást kapott az amerikai Metropolitan Múzeumban. A továbbra is kitartó növekedést végül az 1987-es New Yorkban tartott ready-to-wear kollekciójának katasztrofálisra sikerülő bemutatója törte félbe – a modelleken összesen 100 ezer dollárú összértékű ékszerekkel ellátott dzsekiket felvonultató show elképesztően érzéketlennek hatott annak tükrében, hogy előtte néhány nappal a „Fekete Hétfő” brutális tőzsdei összeomlást hozott. Yves ezután úgy döntött, hogy a ready-to-wear kollekciók menedzselését átadja asszisztenseinek.

1992-re a márka profitjai érezhetően csökkenni kezdtek, és egy átmeneti időszak után a Gucci 1999-ben felvásárolta a szenvedő vállalatot, és a ready-to-wear kollekciók tervezésével Tom Fordot bízta meg, míg a haute couture továbbra is Yves Saint Laurent kezében maradt. A francia tervező nem rejtette véka alá véleményét Tom Ford személyével kapcsolatban, egyszer egészen egyszerűen szerencsétlennek nevezte.

Ezzel együtt Ford provokatív stílusa új életet lehelt a fényét vesztett márkába, és 2004-es távozásáig a ready-to-wear kollekciók szép sikereket arattak. Yves Saint Laurent megromló egészsége, alkohol- és drogproblémái, valamint az YSL haute couture kollekcióit érő durva kritikák miatt úgy döntött 2002-ben, hogy visszavonul, egyúttal megszüntetve a haute couture-t a márka logója alatt.

Yves Saint Laurent, a legenda

Bár egész életében küzdött démonaival, Yves Saint Laurent sok szempontból a XX. század legkiemelkedőbb tervezőjének számít. A párizsi csodagyerekből ünnepelt tervezővé váló, majd hatalmasat bukó Yves mindig is kiállt a nők jogaiért, a ’Le Smoking’ nadrágkosztüm a ’60-as években döntögetett tabukat, ráadásul szinte elsőként adott lehetőséget nem fehér nőknek arra, hogy egy luxusmárka kifutójára lépjenek, múzsái közt volt például Rebecca Ayoko, Katoucha Niane, Dalma Callado és Naomi Campbell is. A modell a tervező 2008-as halálakor így emlékezett: „az első Vogue címlapomat neki köszönhetem. Mikor mondtam neki, hogy Yves, nem akarnak egy fekete nőt tenni a francia Vogue címlapjára, csak annyit felelt: elintézem. És elintézte.”

Az átmeneti időszak

Ford helyére Stefano Pilati érkezett, aki ismét a klasszikusabb irányba vitte a márkát az amerikai által képviselt időnként túlságosan is szexi stílusához képest. Yves Saint Laurent halála után egy viszonylag zűrös időszak következett a márka életében, majd 2012-ben a divatháznál már korábban is megforduló, Dior pedigrével is rendelkező Hedi Slomane érkezett a kreatív igazgatói posztra. Hozzá köthető a jelentős felháborodást eredményező újraszervezés, amelynek keretében a márka ruhái már csak Saint Laurent néven futnak, az ikonikus YSL-logó pedig már csak a táskákon és a kozmetikumokon tűnik fel, de emellett 2015-ben döntött arról is, hogy a Saint Laurent haute couture üzletágát támasszák fel.

A jelenkor

A Saint Laurent kreatív igazgatója most az az Anthony Vaccarello, aki korábban a Versace és a Fendi műhelyeiben is megfordult. A 38 éves belga tervező kifejezetten határozott elképzelésekkel és letisztult stílussal érkezett a luxusmárkához, kollekciói ötvözi YSL klasszikusan elegáns vonalait, és a jövőbe mutató, a XXI. századi utcákon is tökéletesen mutató darabokkal.

A jól kigondolt kollekciók mellett a divatház határozott reklámstratégiával rendelkezik, így például ennek köszönhető az is, hogy a Saint Laurent 2020-ban közel 60 év után ismét nemzetközi márkanagykövetet választott, a világrekordokat döntő k-pop lánycsapat, a Blackpink tagja, Rosé hivatalosan is a francia luxusmárka arca.

 

DIVATTÖRTÉNETI SOROZATUNK ELŐZŐ RÉSZEI ITT OLVASHATÓAK:


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?