Életforma.hu

STÍLUS

A királyi család titka: 10 érdekesség a brit uralkodóházról

Az angol királyi család tagjainak megvannak a maguk kis titkai. Bár sokat tudunk a mindennapjaikról, még mindig akad jó néhány információ, ami a meglepetés erejével érhet minket. Íme 10 érdekesség a királyi család múltjáról és jelenéről.

Diana hercegnőt egy másik Diana Spencer nevű hölgyről nevezték el

Volt még egy Lady Di a 18. században, akinek hasonló sorsa volt, mint a néhai Diana hercegnőnek. A hölgyet állítólag a walesi herceg kérte feleségül, de ő nem ment hozzá, helyette Lord John Russelt választotta, aki Bedford negyedik hercege lett. Ez a sors Diana hercegnő fordított élete, hiszen ő igent mondott Károlynak, aki szintén walesi hercege. Ám a házasságuk nem volt boldog. A 18. századi Diana is korán hunyt el, mindössze 25 évet élt.

Diana Russel (Foto: Wikimedia)

A királynő ugyanazt a néhány ezer forintos körömlakkot viseli évek óta

Erzsébet királynő 1989 óta ugyanazt az Essie márkájú körömlakkot viseli. A körömlakk ára 8 font. 3300 forint és egy klasszikus halvány rózsaszín árnyalat. Katalin hercegnő is egy Essie termék mellett tette le a voksát, ami azt mutatja, hogy a stílusosság nem azt jelenti, hogy drága dolgokat kell vásárolni.

A királynő kedvenc körömlakkja (Foto: https://www.standard.co.uk/ )

Fülöp herceg valójában egyáltalán nem volt brit

Bár Fülöp herceg a királyi család tagja volt, Görögországban született, dán és görög felmenőkkel. Amikor 18 hónapos volt, szüleit kiűzték az országból, így a kis Fülöp és családja Európába menekült. A herceg feleségül vette Erzsébet királynőt, ekkor mondott le a görög és dán címeiről.

Meghan Markle-nak jelentősen meg kell változnia az eljegyzésük után

Ha valaki feleségül megy a királyi család tagjához, be kell tartania néhány kimondatlan szabályt. Meghan Markle-nak az eljegyzés után törölnie kellett az összes közösségi média fiókját, továbbá nem fotózkodhatott többé a rajongóival. Az öltözködési szabályokat is szigorúan vették. Nem viselhet szakadt farmert, és a nyilvánosság előtt nem jelenhet meg harisnyanadrág nélkül. Ami talán a legfájóbb volt Meghan-nak: nem térhetett vissza a színészi karrierjéhez.

A királyné corgijai elég zavaróak

A királynő a corgi fajta szerelmese. Állítólag több, mint 30 ilyen kutyája volt az elmúlt években, ám a kutyák nem igazán tanultak illemet. Egyszer az egyik kutya megharapta Leonard Hubbard tudóst, később ugyanez a kutya megtámadta Alfred Edge-t a palota őrét. Sőt! Az eb egy rendőr nadrágját is megrángatta. II. Erzsébet királynő renitens kedvencét "száműzte" a vidéki birtokára, hogy ne háborgassa a palota vendégeit, és személyzetét.

Harry herceg és Meghan Markle (Foto: Wikimedia By Mark Jones - Cropped from Flickr version: https://www.flickr.com/photos/rambomuscles/27537241539, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=65635766)

Meghan és Harry kislányát II. Erzsébetről nevezték el

A Lilibet becenév egykor II. Erzsébet királynéé volt, amikor még nem tudja kiejteni a saját nevét. Ez a kedves kis hiba rajta maradt, így a közeli rokonok és családtagok is így nevezték. Harry és Meghan úgy döntöttek, a dédnagymama tiszteletére második gyermeküket Lilibetnek nevezik el. A kislány megkapta még Harry édesanyjának Diana-nak a nevét is.

A királyi család tagjai (Foto: Wikimedia By Carfax2 - Own work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=26817775)

Vilmos herceg és Harry herceg alternatív neve Arthur és Albert volt

Mint sok szülőnek, Dianának és Károlynak is voltak alternatív nevei, amit szívesebben adtak volna a születendő gyerekeiknek, de azokat a palota nem hagyta jóvá. Így a fiaik középső nevei lettek ezek. Vilmos herceg anyakönyvezett neve William Arthur Philip Louis, Harry-é pedig Henry Charles Albert David.

Harry és Meghan egy vakrandin találkoztak

A pár egy közös barátjukon keresztül ismerkedett meg egymással, amikor az vakrandit szervezett nekik. A második találkozáskor Harry már tudta, hogy valami különleges lesz kettőjük között, és hamar kiderült, a megérzése helyesnek bizonyult. Meghan is készen állt arra, hogy kapcsolatukat elmélyítsék.

Meghan egy „H” betűs gyűrűt viselt, mielőtt eljegyezte Harry herceg

Harry herceg felesége már hónapokkal a hivatalos eljegyzésük előtt egy Harry herceg nevére utaló "H" betűs gyűrűt viselt a jobb kezén.

 

Diana hercegnőnek titkos üzenete volt Károly számára az esküvői cipője talpára festve

Diana esküvői cipője sok szempontból is különleges volt. Először is, a királyi család ruhatervezője pont akkora sarkat tervezett az arának, amivel ugyanolyan magas volt, mint Károly. Ezért Diana úgy döntött, hogy ennél alacsonyabb cipőt visel. A cipőre egyébként 500 flitter és 100 gyöngy volt hímezve, és a cipő talpára egy titkos üzenet is került. A talpon egy C és D betűk voltak olvashatóak egy kis szívvel, ami szimbolizálta Károly herceg iránti szeretetét. (Charles=Károly)

Még több érdekesség a királyi családról:


Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!
A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus férfi karórák titkai 

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a precizitást. De hogyan is működnek ezek a kiegészítők? Sokak számára ezek a kérdések ismeretlen területnek számítanak, mégis egyszerűen megérthetők, különösen, ha ránézünk a mechanizmusukban rejlő zsenialitásra.
Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél? 

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra is az egyik legnépszerűbb és legnőiesebb választást nyújtják. Ezek a könnyed, kényelmes cipők tökéletesen illenek az őszi outfitekhez, legyen szó elegáns vagy hétköznapi viseletről. Az ősz változékony időjárásában is bátran viselhetők, ha megfelelően kombináljuk őket. De hogyan lehet őket úgy hordani, hogy mindig kifinomult és stílusos megjelenést biztosítsanak? Nézzük!
Tuti tippek a reszelésmentes technikához

Tuti tippek a reszelésmentes technikához 

Nőként a legszebb természetes ékszerünk a körmünk és a hajunk, amit igyekszünk a lehető legkevesebb munkával tökéletessé varázsolni. A műkörmök viselésének pedig van egy biztos velejárója: rá lehet szokni. Ez pedig azt jelenti, hogy 3-4 hetente elmegyünk a körmöshöz. Viszont ehhez hozzá tartozik az is, hogy rengeteg port kell elviselnünk. Szakemberként meg pláne.
Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal?

Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal? 

A platform cipők visszatértek a divatba, és tökéletes választásnak bizonyulnak, ha egy kis magasságot és stílust szeretnénk hozzáadni megjelenésünkhöz. Ezek a cipők nem csak kényelmesek, de sokoldalúan kombinálhatóak különféle ruhadarabokkal, legyen szó hétköznapi vagy alkalmi viseletről. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan hordhatjuk a platform cipőket különböző stílusú ruhákkal, hogy mindig divatosak maradjunk.
Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz?

Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz? 

Egy puha meleg köntös mindig kellemes hangulatot ad a hűvös reggelekhez. Viszont nem csak ennyi az előnye annak, ha beszerzünk egy minőségi köntöst otthonra, és élvezzük annak minden kényelmét.
700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében

700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében 

A dm idén tavasszal ismét 700 új termékkel bővítette kínálatát, az arcápolás, a natúrkozmetika, reform élelmiszer, gyógytermékek, szájápolás és háztartás kategóriákban. A bővítésnek köszönhetően ismét több magyar márka termékei is helyet kaptak a dm polcian és online shopjában. A választék kialakításában a vásárlók véleményét is figyelembe vette a drogéria.