Életforma.hu

STÍLUS

A legfinomabb édes melegítők a dermesztő télben

A hideg elleni védekezés egyik legalapvetőbb módja a forró - sok esetben alkoholos - italok fogyasztása. Egy igazán jól elkészített lélekmelegítő csak "megbizsergeti" az érzékeket, és sokkal inkább élénkítő, mintsem fejbe verő hatást vált ki.

A legismertebb forró italok többsége természetesen hideg éghajlatú vidékekről származik, de meglepő módon egyáltalán nem mindegyik. Az angol haditengerészet alulfizetett tisztjeinek hangulatjavítója a grog, a svédek forralt borhoz hasonló, de annál sokkal erősebb karácsonyi itala a glögg vagy éppen az angolszász eggnog, ami leginkább sűrű vaníliaöntetre emlékeztet, mind érthető igényekre válaszul született.

A puncs viszont Indiából származik - bár kétségtelenül nem lehet figyelmen kívül hagyni az ottani angol befolyást -, és ha ilyen meleg helyen is kedvet kaptak az öt hozzávalóból, köztük alkoholból készülő finomsághoz, hát akkor az a hazai hideg tél közepén sem árthat.

Általánosságban elmondható, hogy ezeknek az italoknak mindegyike tartalmaz valamilyen alkoholt, s általában hígítják őket vízzel, teával, esetleg gyümölcslével. Jellemzően fűszeresek is, a főleg télen közkedvelt, illatával a karácsony hangulatát idéző fahéj például szinte elengedhetetlen. Emellett gyakori szereplő a vanília, a narancs és más illatos fűszerek.

A lélekmelegítő italok mindegyike édes, ízléstől és recepttől függően kerülhet bele cukor vagy méz. A cukortartalom további energiát ad a szervezetnek, amire a hidegben még inkább szükség van, így ezek az italok tulajdonképpen télvíz idejére való "védőitalként" is felfoghatók, természetesen csak bizonyos mennyiségig.

 A forró italok többségét méretes bögréből érdemes fogyasztani, ami a tenyérbe fogva kellemesen melegíti a bőrt is. Ez esetben nincs szükség finom porceláncsészére, és nem kell foglalkozni különböző illemszabályokkal sem. A lényeg, hogy az ital a lehető legjobban essen.

Timár Gigi

Fotó: Timár Gigi, Nespresso

A cikk a Piac és Profit 2009. január-februári számának NHD mellékletében jelent meg.


Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről?

Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről? 

A megfelelő gyermekcipő kiválasztása néha nem könnyű feladat, hiszen össze kell hangolnunk a kényelmet, a funkcionalitást és a divatot.
Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak

Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak 

A hálószoba az otthonunk szívében található, és különleges pihenési élményt nyújt.
Innovatív megoldások a szempillaépítésben

Innovatív megoldások a szempillaépítésben 

A szempillaépítés évről évre újabb és izgalmasabb fordulatokat vesz, köszönhetően a technikai fejlesztéseknek.
Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.