Életforma.hu

STÍLUS

A szilva az új cseresznye

Bármily meglepő, Japánban a tavasz előhírnöke nem a cseresznyefavirágzás. A hanami, vagyis a cseresznyefák virágzásának ünnepe már magát a csodálatos tavaszt jelenti, míg a szilvafák rügyezése a szürke hónapok után nagyon várt tavasz közeledtét jelzi.

Az elmúlt hetekben egyre érkeznek a tavasz első jelei; verőfényes napsütés, simogató napsugarak, kellemes hőmérséklet. Nincs ez másképp Japánban sem, Tokióban, a Meguro folyó mentén már rügyeznek a cseresznyefák, ami biztos jele annak, hogy már nincs messze a várva-várt évszak. Amikor az első bimbók megjelennek a szilvafákon, a szigetország lakossága már tudja, hamarosan véget ér a tél.

Amikor a szilvafák virágba borulnak

Noha idén az enyhe tél miatt már decemberben rügyezni kezdtek a szilvafák, természetes virágzási idejük februárra és márciusra tehető, ízelítőt adva a cseresznyefa-virágzás szépségéből és hangulatából. Akár azt is mondhatnánk, hogy annak, aki nem kertész vagy épp cseresznyefa-rajongó, egyik virág épp olyan, mint a másik.

Kép: Japáncpecialista

„Az első pikniket jellemzően a virágba borult szilvafák alatt költik el a japánok – amint a hó elolvadt. Még mielőtt a cseresznyefáknak idejük lenne rügyet bontani, a szilvafák már szinte roskadoznak a virágoktól, így a japánok a parkokban, valamint a templomok és szentélyek környékén a február-márciusi napfényben élvezik a szilvafák ünnepét, vagyis az ume matsurit.” – avat be a japán szokásokba Jámbor Aliz, a Japánspecialista szakértője, aki maga is élt Japánban.

Pazar a látvány

A cseresznyefa-virágzás a magyarok körében is töretlenül népszerű, a tavaszi utazásokra jellemzően még előző év végén elfogy az összes hely, így aki későn ébred, könnyen lemaradhat a hanamiról. Az ume azonban kiskaput jelent; a kellemes időjárás, a fesztiválhangulat, a piknikezőkkel teli parkok már ekkor is jellemzőek, és a szilvafák látványa is magáért beszél…(Képek: Japánspecialista)

Kié a cseresznyevirág?
Eredet-vita dúl a japán nemzeti jelképként számon tartott cseresznyevirág ügyében három távol-keleti ország között. A növény valójában kínai eredetű, kínai földről származik – állítják a kínai szakértők.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.