Nemrég kaptam egy üzenetet. Egy ismerősöm küldte nekem tovább, és a boldogságról szólt. Arról, hogy talán lehetséges, hogy ha betartunk néhány szabályt, akkor magunkat kíméljük meg a boldogtalanságtól, a csüggedtségtől, hitünk elvesztésétől. Nem feltétlenül vallásos hitre gondolok, bármiben hihetünk, az segíteni fog - én ebben biztos vagyok.

Az emailben megkapott hét parancsolat a következő volt:

Szeresd felebarátaidat!

Segíts az embereken!

Merülj bele nyakig abba a munkába vagy egyéb tevékenységbe, amely örömet okoz!

Törekedj arra, hogy boldog légy!

Sportolj, és végezz valamilyen fizikai munkát is!

Keress mindig új élményeket és új érdekességeket!

Ha valami baj ér, ne elégedj meg azzal, hogy belezuhansz a kétségbeesésbe!

A parancsolatok sora elgondolkodtatott: valóban ilyen egyszerű lenne? Szeressem a felebarátaimat, mozogjak és akkor minden rendben lesz? Talán igen. Azt hiszem, az első parancsolat igazán jó, és régi is: meg kellene próbálni szeretni a többieket, nem pedig gyűlölni. A gyűlölet ugyanis fárasztó és lélekölő, és pont azt bontja meg, amire a legnagyobb szükségünk lenne: a belső lelki harmóniát. A második parancsolatot értem: ki ne érezte volna már, hogy azzal, hogy ad néhány forintot egy hajléktalannak vagy segít munkát szerezni az egyik ismerősének, azzal egyben önmagát tette kicsit boldogabbá.

Lássuk be: a munka is igazi gyógyír. Igaz, tény, hogy néha pont a munkába szoktunk belefáradni és belekeseredni, de akkor változtatnunk kell, hogy jobb legyen. A sport és a fizikai munka is terápia, hiszen nincs is jobb egy olyan éjszakánál, amikor úgy alszunk, mint a bunda a nagy testi fáradtságtól.

Azt hiszem, számomra két parancsolat a legfontosabb: az egyik az, hogy törekedjünk arra, hogy boldogak legyünk, a másik pedig, hogy mindig új élmények után kell néznünk. Új élmények nélkül ugyanis nem élet az élet. És ha ezeket az élményeket a párunkkal vagy családunkkal osztjuk meg, az az igazi! Mert a boldogságért harcolni kell...