Életforma.hu

STÍLUS

Billen a hinta?

Egyre nagyobb tér nyílik a vásárlásokat megelőző alkura. A fővárosban és a megyeszékhelyeken egy év alatt a harmadával javultak a vásárlók alkupozíciói, persze van olyan terület is, ahol az eladók helyzete erősödött.

Elsőként a fővárosban éreztetik hatásukat az ingatlanpiaci változások. A 2019 novemberétől 2020 január végéig tartó időszakban a vevők átlagosan több mint harmadával nagyobb árengedményt értek el az alku eredményeként, mint egy évvel korábban.

Kép: pixabay

Fordulatot hozott a falusi CSOK

A megyeszékhelyeken jellemzően a budapesti tendenciák érvényesültek, minden kategóriában erősödött a vásárlók alkupozíciója a vizsgált időszakban. A vevők összességében 6,9 százalékos engedményt értek el, ami egyharmadával haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A kisebb településeken, a falvakban viszont már más a helyzet. Egy év alatt összességében csak 0,1 százalékponttal javultak a vásárlók pozíciói. Bár a társasházi lakások vásárlásakor az egy évvel korábbihoz képest ott is nagyobb tér nyílt az alkura, a családi házaknál megfordult a trend. Míg 2018-2019 fordulóján a vásárlók még átlagosan 6,7 százalékos engedményt tudtak elérni, ez mostanra 6,2 százalékra szűkült. Ráadásul ezeken a kistelepüléseken regisztrálták a legtöbb olyan értékesítést, amikor a családi házak végül a meghirdetettnél magasabb áron keltek el. Az ok a családi otthonteremtési kedvezmény – amelyből minden második hitelt az OTP-nél vették fel. A falusi CSOK töretlen népszerűsége élénkítette a keresletet, feljebb hajtotta az árakat, így az országos trendekkel ellentétben az eladók alkupozícióját is erősítette.

Kép: László Márta

Ahol még várni kell az alkura

Bár az alku lehetősége bővül, vannak még olyan területek, ahol szűk, vagy egyáltalán nincs mozgástér árengedmény elérésére.

− Az alku hiánya általában az újszerű lakásoknál, azokon a környékeken jellemző, ahol kevés új lakás épül, vagy ahol ritkaságszámba megy egy új projekt elindítása. Bel-Budán vagy a szűken vett pesti belvárosban a területi adottságok miatt erre eleve korlátozottak a lehetőségek. Hasonló a helyzet a különleges adottságú ingatlanoknál, amelyeket az elhelyezkedésük, elrendezésük, kialakításuk, vagy akár a teraszukról élvezhető páratlan panoráma tesz egyedivé. A jövőben ezeken a területeken is egyre jobban megnyílhat a lehetőség az alkura – vélte Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Kép: Roto

Stagnált a lakásépítések száma 2018 azonos időszakához képest, hiszen az év első felében 30 épített lakás jutott 100 ezer lakosra, míg tavaly 28. A KSH adatai szerint azonban eltérések látszódnak egyes térségek között. Voltak olyan megyék, amelyekben megnőtt az új ingatlanok között az újonnan épített családi házak aránya, míg máshol nagyot zuhant. A százezer lakosra jutó épített lakások alapján Győr-Moson-Sopron megye, Pest megye, illetve Veszprém megye viszik a prímet, úgy is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében stagnált, Pest megyében pedig 13 százalékkal visszaesett a lakosságarányos lakásépítés!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.