Nemrég költöztünk ide, én vidéki vagyok, férjem a város másik végén lakott, úgyhogy kénytelenek voltunk háziorvost cserélni. Ez a körzet két doktorhoz tartozik, egy hölgyhöz és egy úrhoz. A környékbeli kismamák javaslatára a doktornőt választottam - lelkiismeretes, szereti a gyerekeket is, mondták. Sajnos azt akkor még nem tudtam, hogy csak azokat szereti.
Fiatal nő vagyok, lehetne már gyerekem, anyámnak ennyi idős korában már kettő is volt, pedig ő sem szült korán. Én eddig úgy éreztem, nincs még itt az ideje, előbb megteremtjük az anyagiakat, dolgozunk, nem is keveset.
Nem gondoltam soha, hogy ez ciki, de így van. Sajnos a rendelésen azt érzem, én egy szemét vagyok, amiért nincs még gyerekem, amiért folyton sietek, hogy visszaérjek dolgozni. Furcsa, mert azt hinném, egy "problémamentes" beteg jobb, mint az, aki fél órát beszél. Hogy az orvosnak is jobb, ha gyorsan végezheti a munkáját. Tévedtem.
Persze egy szavam sem lehet, mert a receptemet mindig megkaptam, kiírt táppénzre is, ha arra volt szükség, vettek tőlem vért, megkaptam az orvosi papíromat a jogosítványhoz. Csak olyan jó lenne, ha úgy mehetne az ember orvoshoz, hogy nem aggódik, nem tart a találkozástól, nem érzi cikinek. Hiszen ez egy bizalmi kapcsolat - legalábbis annak kellene lennie.
Van a nyakamban egy mirigy, ami ha meg vagyok fázva, megdagad. Azt hiszem. De lehet, hogy egy csomó. Egyszer mutattam neki, de nem érezte. Azt mondta, nem kell mindenre ennyire odafigyelni. A mirigy néha továbbra is megdagad, de kérdezni már nem merek. Majd ha egyszer lesz egy háziorvosom, akivel sikerül azonos hullámhosszra kerülni.
Vagy akkor már lenne olyan, mint dr. House. Azon legalább röhögnék egyet.
