Életforma.hu

STÍLUS

Divat és impulzusok

Idén januárban arra számítottak a szakértők, hogy megáll vagy lelassul az ingatlanárak emelkedése, de ez nem történt. A piac júliusig folyamatosan élénkült, majd kicsit megtorpant. Ennek oka, hogy a tehetős réteg elutazott nyaralni, a fizetőképes kereslet eltűnésével pedig érzékennyé vált a piac. Akkor most merre tovább? 

Szeptembertől visszatértek az ügyfelek, és visszaállt az év korábbi szakaszában tapasztalt állapot az ingatlanpiacra - állítja Gadanecz Zoltán, a GDN alapító-tulajdonosa. Ha ilyen jók maradnak a hitelkörülmények, további emelkedésre is lehet számítani. A szakértő kiemelte, a fokozatos növekedés egyrészt az ingatlanpiac megfelelő promótálásának és a már húsz éve elérhető lakástakarék pénztár népszerűsítésének is köszönhető.

Kép: pexels

- Azokat az embereket is kezdi érdekelni a lakástakarék, akik korábban egyáltalán nem akartak ingatlant vásárolni. A pénzügyi befektetések tulajdonképpen a béka feneke alatt vannak, kis hozamokat lehet elérni a meglévő készpénzekre, miközben a lakástakarék akár harminc százalékot is hoz. Az emberek elkezdtek befektetni, a pénzügyi tanácsadók pedig ráfeküdtek a pénznövelési forma köztudatba emelésére, népszerűsítésére – magyarázta.

Gadanecz Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a környező országokban mindössze öt százalék a lakástakarék hozama, mégis van rá kereslet. Minden jel arra utal, hogy a magyarok egyre mobilabbak, ha kell, költöznek a munkahelyük miatt.

- Rengetegen rájöttek, hogy a várakozás nem megoldás, inkább családostul elköltöznek. A növekedésnek ez a hozzáállás kiváló alapot ad – mondta a szakember.

Hogyan vesz magának lakást az ingatlanos?
Mindenkinek laknia kell valahol, még azoknak is, akik ingatlanokkal foglalkoznak. Kérdés, miben más egy szakmabeli, mint a laikus vevő?Az ingatlanpiacon járatos vásárlónak például komoly előnye, hogy tudja, mi forgalomképes és mi kevésbé.

Szintén lendített a piacon, az új impulzus a magyaroknak az Otthonteremtési Közösség néven induló lakástakarékpénztár is, hiszen évtizedek óta nem jelent meg a magyar piacon új állami termék. 2017-ben még nagyobb divattá vált az Airbnb is, amely bár könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnik, nem feltétlenül az. Oda kell adni a kulcsot a vendégnek, meg kell vetni az ágyat, sokat kell dolgozni vele, igaz, többszörös a jövedelem, amit el lehet vele érni egy albérlethez viszonyítva.

- Nagyon könnyű utazni, Budapest a fapados repülőjáratok székhelyévé kezd válni, könnyű minket megközelíteni. A város olcsó, érdekes, jó a promóciója, ezért a külföldieket érdeklik a rövidtávú szállásopciók is. A divat nem múlik el, hanem erősödni fog, ennek köszönhetőek többek közt a belvárosi áremelkedések is – tájékoztatott Gadanecz Zoltán.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.