Életforma.hu

STÍLUS

Éttermi kosztot háziállatainknak...

Egy fiatal önkéntesekből álló csapat azt a merész célt tűzte maga elé, hogy alapjaiban változtatja meg, amit eddig az ételmaradékok újrahasznosításáról gondoltunk. A minap pet it néven nyílt mozgalmat indítottak, hogy a helyi éttermek konyhai maradékai eljussanak a közelben lakók háziállataihoz, ezáltal csökkentve a környezet és a gazdik pénztárcájának terhelését. 

A pet it mozgalom a fenntarthatóságra és a könnyű terjesztésre törekszik, így a „kecske” jól lakik, a „káposzta” pedig nem kerül a kukába.

 

A pet it mozgalomban résztvevő éttermek vállalják, hogy a konyhájukon keletkezett vagy az oda visszakerülő maradékot különböző, a maradék fajtájától függő feliratú, dátummal ellátott, környezetbarát dobozokba rakják, melyek az étteremben vagy az étterem előtt felállított zárt hűtőbe kerülnek. A hűtőből a gazdik ingyen elvihetik a nekik tetsző, kedvencük kedvenc eledelét tartalmazó (hmm, egy jó rántotthús blökinek) dobozt, amit aztán gondosan elmosogatva az étterem újrafelhasználásra visszavár. A hűtőben helyet kap a kávézacc is, ami kíváló táptalaj növényeinknek. Az éttermi maradék újrahasznosításával csökkenthetjük háziállataink ökológiai lábnyomát miközben a pénztárcánkat is kímélhetjük!
A mozgalomhoz már csatlakozott is az első étterem, a budapesti Manga Cowboy!, amelynek alapítói, Iván és Péter elmondták, hogy ők kimondottan nyitottak a helyi, városi közösségekkel együttműködésre törekvő kezdeményezésekre, ezért nagyon örültek a megkeresésnek és rögtön igent is mondtak rá.
A pet it egy minden szempontból nyílt mozgalom, amelyhez bárki csatlakozhat!

A szervezők a mozgalom facebook oldalán nyilvánosan elérhetővé teszik a projekt leírását és szabadon felhasználható design elemeket gyártanak, hogy azt könnyen másolhatóvá tegyék. “Olyan nyílt rendszerekben gondolkodunk, amelyek képesek a környezetben található erőforrásokra építve önnfentartóvá vállni. A szemetet újrahasznosítva gyűjtjük, miért ne tehetnénk így az ételmaradékokkal is?“ - mondta Nemes Attila, a projekt vezetője, az OS Kantine alapítója.

A pet it mozgalmat támogatni és ahhoz csatlakozni a Creative Selector oldalán keresztül, ahol a közösségi összefogással megvalósuló, kreatív és társadalmilag hasznos projektek elindításához szükséges összeget a „sok kicsi sokra megy” elve alapján a közösség „dobhatja össze”. A pet it kezdeményezés beindtásához az ötletgazdák 600.000 Ft-ot szeretnének összegyűjteni. A támogatóktól befolyt pénzösszeget az első pet it pontok kialakítására (dobozok beszerzése, “csináld magad”, napelemes hűtő elkészítése, szerelés és oktatási feladatok megszervezése, stb) fordítanák. A támogatók részesei válnak a kezdeményezésnek és számos, érdekes, egyedi ajándék birtokosai lesznek – mint például a pet it ékszer a kis kedvenc számára.

http://www.creativeselector.hu/projekt/show/pet_it_helyi_kaja_cicaknak_kutyaknak_0

 


Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.