Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom
S az élet: győzelem az elmuláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
Ady Endre: Júdás és Jézus
Dühödt, lázongó szívverésem
Golgotai bazaltra vésem.
Krisztus, poétám, szent Alak,
Eladtalak.
Enyém volt minden áldomásod,
Én voltam a lelked, a másod,
Megkoszorúztam a fejed,
Szerettelek.
S eladtalak, én fejedelmem,
Mert az Élet az én szerelmem,
Mert én is álmodok nagyot:
Költő vagyok.
Nem hallgatom zsoltáros ajkad,
Nem kell szép, égi birodalmad.
Selymet, pénzt akar egy leány,
Vár, vár reám.
Galád vagyok? Galád az élet.
Bűve miért nincs az Igének?
Vággyal, kínnal miért gyötör
Pénzes gyönyör?
Írott kövem dobom a mélybe,
Megreng a Föld sok ezer évre
S késői bűnös, bús szemek
Megértenek.
József Attila: Isten
„Én az Istenem úgy szeretem,
hogy a szívemet földbe vetem,
megérik, akkor learatom,
fölösét pedig másnak adom.
Meg is köszöni akárki az,
akárha huncut, akár igaz,
ha mindörökre, ha csak percre,
de az Isten fölébred benne...”
Wass Albert: Tavasz-várás
Érzed? Jön a tavasz,
a fák alá
már tarka-fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hírnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett
s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.
Ugye testvér,
csábítanak most halk melódiák,
ezer kis visszatérő róna dal,
S ugye neked is tarka a világ,
s az álmaid megannyi könnyű lepkék:
már nemsokára zöldül a levél,
és visszaszáll a tavasz és a fecskék,
és a fecskékkel ő is visszatér...
Ha jönne már...
úgye testvér, megálmodod mi lenne?...
S egy kis meleg
belopódzik halkan a szívedbe...
Indiai mesék: Drágakő a porban
A férfi a világi forgatagban elfáradva kereste az utat Isten felé. Házát és minden vagyonát gyermekeire hagyta, maga pedig feleségével zarándokútra indult a szent helyekre, ahol Isten csodálatos alakjaiban megmutatta magát a népeknek. Széltében-hosszában nagy buzgalommal vándorolt, de Istent csak nem találta. Asszonya türelmesen követte.
Egyszer a tűző napon árnyéktalan utcán haladtak. Felesége még nála is fáradtabbnak látszott, s kissé hátramaradt, míg ő türelmetlenül előrement. Most lába előtt hirtelen megcsillant valami. Fölemelte. Hatalmas drágakő volt. Gyorsan ledobta, de hirtelen az jutott eszébe: „Ha feleségem megtalálja, kísértésbe esik és megszegi szegénységi fogadalmát, s így elzárja az Istenhez vezető utat. Jobb, ha elrejtem, hogy észre ne vegye.”
Ezzel port hintett a drágakőre, de felesége éppen ekkor ért oda, nézte, mit keres a férje a földön. Lehajolt, megtalálta a drágakövet, kezébe vette, aztán lassan a földre ejtette, a férjére nézett, és így szólt:
– Ugyan, kedvesem, amíg a drágakövet a portól megkülönbözteted, addig Istentől még igen messze jársz!
Indiai mesék: Hogyan lehet a vízen száraz lábbal átkelni?
A tanítvány hite a mester csodatevő erejében sziklaszilárd volt. Ha a gurunak csak a nevét ejtette ki, már úgy tudott a vizeken járni, mint akár a szilárd talajon.
Meghallotta ezt a guru, s azt gondolta: „Hogyan? Már a puszta nevem is csodát tesz? Milyen nagy és csodálatos lehetek akkor én magam!”
Másnap maga is megkísérelte, hogy száraz lábbal átjusson a folyón. Közben így suttogott: „Én! Én! Én!” De alig érintette a lába a vizet, elmerült, és megfulladt.
A hit csodát tesz – az önimádat halál.
Assisi Szent Ferenc: Tégy engem békéd eszközévé
Uram,
tégy a béke eszközévé.
hogy szeretetet vigyek oda,
ahol gyűlölet van,
hogy megbocsássak,
ahol bűn van,
hogy egyesítsek,
ahol széthúzás van
hogy igazságot hozzak,
ahol tévedés van,
hogy hitet vigyek,
ahol sötétség van,
hogy örömet vigyek oda,
ahol szenvedés van.
Nem azért, hogy vigasztalódjam,
hanem, hogy vigasztaljak;
nem azért, hogy megértsenek,
hanem, hogy megértsek;
nem azért, hogy szeressenek,
hanem, hogy szeressek;
csak ez a fontos,
mert amikor adunk – kapunk,
amikor megbocsátunk – bocsánatot nyerünk,
amikor meghalunk – új életre kelünk.
Békés tavaszi ünnepet!
