Pedig ilyen és ehhez hasonló tényekre enged következtetni 7 hónapos babánk viselkedése, aki épp az úgynevezett orális fixáció időszakát éli. Merthogy kicsi szájával kimerítően fixíroz minden szerves és szervetlen eredetű objektumot, amihez csak hozzájut.

Hosszan és alaposan veszi "szájügyre" újra meg újra a teljesen egyforma, ám eltérő színű műanyag építőkockákat, a legtöbb figyelmet azonban a zöldnek szenteli - nyilvánvaló tehát, hogy ennek van a legfinomabb íze.

Minden falat étel után falatozik egyet a műanyag előkéből - csupán reménykedhetem benne, hogy az ismételt összehasonlításból főztöm kerül ki győztesen.

Fehér klumpám annyira ízletes, hogy egy kóstoló kedvéért még a csöppet sem egyszerű előrefelé haladásra is képessé válik kisfiam (hátrafelé ugyan remekül tud közlekedni, ám a gonosz módon egyre távolabb kerülő, kívánatos tárgyak erős frusztráció forrásai.)

Az iratmegsemmisítés terén igen figyelemreméltó teljesítményt nyújt a kisember: csak úgy falja a betűket! Egy kisebb domb méretű papírhalmot percek alatt feldolgoz - az eredmény: a fényes papír szemmel láthatóan jobb ízű, mint a matt. Anya női magazinjainak címlapja igazi ínyencfalat apa elrontott tervrajzaihoz képest.

Amióta a tükrök és az üvegajtó rendszeres kóstolgatás tárgyát képezik, meg sem próbálom fokozni az ízüket holmi nanotechnológiás ablaktisztító szerekkel - elég fincsinek tűnnek anélkül is.

Gondoltam, miért ne üthetnénk két legyet egy csapásra - kisfiam kóstolgathatna akár emberi fogyasztásra szánt dolgokat is. Adtam hát a kezébe egy mutatós kenyérhéjat, de sajnos kitartó unszolásom ellenére sem volt hajlandó a szájába dugni - viszont nagyon tetszett neki, hogy valahányszor elhajítja, szülőanyja rögtön visszaadja neki. Amikor a guszta, roppanós uborkadarab még a kenyérhéjnál is hamarabb landolt a konyhapadlón, már meg sem lepődtem. A krumplipüré golyókat laposra csapkodta, a sütőtök kockákat pedig kizárólag dekorációs célokra használta (nadrágjára és az etetőszékre applikálva).

Inkább feladom.