Életforma.hu

STÍLUS

Jól csak a szájával lát a gyermek!

Tudta, hogy a zöld színnek egészen más az íze, mint mondjuk a narancssárgának? Hogy a tányér gyakorta finomabb, mint ami rajta van? Hogy a (plasztik) teknős jóval ízletesebb a (plasztik) csigánál?

Pedig ilyen és ehhez hasonló tényekre enged következtetni 7 hónapos babánk viselkedése, aki épp az úgynevezett orális fixáció időszakát éli. Merthogy kicsi szájával kimerítően fixíroz minden szerves és szervetlen eredetű objektumot, amihez csak hozzájut.

Hosszan és alaposan veszi "szájügyre" újra meg újra a teljesen egyforma, ám eltérő színű műanyag építőkockákat, a legtöbb figyelmet azonban a zöldnek szenteli - nyilvánvaló tehát, hogy ennek van a legfinomabb íze.

Minden falat étel után falatozik egyet a műanyag előkéből - csupán reménykedhetem benne, hogy az ismételt összehasonlításból főztöm kerül ki győztesen.

Fehér klumpám annyira ízletes, hogy egy kóstoló kedvéért még a csöppet sem egyszerű előrefelé haladásra is képessé válik kisfiam (hátrafelé ugyan remekül tud közlekedni, ám a gonosz módon egyre távolabb kerülő, kívánatos tárgyak erős frusztráció forrásai.)

Az iratmegsemmisítés terén igen figyelemreméltó teljesítményt nyújt a kisember: csak úgy falja a betűket! Egy kisebb domb méretű papírhalmot percek alatt feldolgoz - az eredmény: a fényes papír szemmel láthatóan jobb ízű, mint a matt. Anya női magazinjainak címlapja igazi ínyencfalat apa elrontott tervrajzaihoz képest.

Amióta a tükrök és az üvegajtó rendszeres kóstolgatás tárgyát képezik, meg sem próbálom fokozni az ízüket holmi nanotechnológiás ablaktisztító szerekkel - elég fincsinek tűnnek anélkül is.

Gondoltam, miért ne üthetnénk két legyet egy csapásra - kisfiam kóstolgathatna akár emberi fogyasztásra szánt dolgokat is. Adtam hát a kezébe egy mutatós kenyérhéjat, de sajnos kitartó unszolásom ellenére sem volt hajlandó a szájába dugni - viszont nagyon tetszett neki, hogy valahányszor elhajítja, szülőanyja rögtön visszaadja neki. Amikor a guszta, roppanós uborkadarab még a kenyérhéjnál is hamarabb landolt a konyhapadlón, már meg sem lepődtem. A krumplipüré golyókat laposra csapkodta, a sütőtök kockákat pedig kizárólag dekorációs célokra használta (nadrágjára és az etetőszékre applikálva).

Inkább feladom.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.