Életforma.hu

STÍLUS

Lesz mit befőzni!

A hosszan tartó súlyos mínuszok ellenére a gyümölcsfáink termése kiválónak ígérkezik – jelentette a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Zrt. A szaporítóanyagok előállítását és forgalmazását végző társaság szakemberei 14 gyümölcsfajta rügymintáiból állapították meg, hogy a kemény tél nem okozott jelentős fagykárt: az alma- és a meggytermés miatt nem kell aggódnunk idén, hacsak a májusi lehűlések nem változtatnak ezen a helyzeten.

Idared, ép virágrügy, Kép: sajtóanyag

Soha nem voltak még ilyen ellenállóak a hazai gyümölcsfák a kemény téli időjárásban. Az akár mínusz 17 fokra lehűlt keleti gazdaságokban épen maradt mind az alma, mind a meggytermés – ez derült ki az MKSZN újfehértói telephelyének vizsgálataiból. A szakemberek 8 alma- és 6 meggyfajtából szedtek le rügymintákat, amelyeket a helyi laboratóriumban értékeltek ki.

- November végétől kezdett lehűlni a levegő, és egész decemberben, januárban, sőt még februárban is folyamatos mínuszok voltak. A fák december elején mélynyugalmi állapotba vonulnak, és általában csak olyankor van probléma, ha az erős hidegben pár napra vagy hétre melegedés áll be. Ekkor ugyanis beindul a fák nedvkeringése, amely egy újabb erős mínuszban sérülékennyé teszi a rügyeket, így azok megfagyhatnak – magyarázta Szabó Tibor az MKSZN tudományos főmunkatársa.

Virágzó meggyfa, Kép: sajtóanyag

A szaporítóanyag-előállítással, termesztéstechnológiai módszerek kutatásával és fejlesztésével foglalkozó magyar cég munkatársai Újfehértón két méteres magasságból, véletlenszerűen vettek mintát a rügyekből. A meggyfajták közül egyedül a Debreceni bőtermő rügyei sérültek jelentősebben, ott a leszedett minta negyede károsodott. A szakemberek szerint azonban még ez sem jelenti azt, hogy gyenge lesz a termés, hiszen rengeteg virág található egy fán és a bőséges gyümölcshozamhoz elég, ha ezeknek 15-20%-a megköt.

Az előremutató terméshozamot egyedül a májusi lehűlések veszélyeztetik, ha azonban kora tavasszal nem lesznek mínuszok, bőséges gyümölcsszüretre számíthatunk.

Így kíméld szomszédaid idegeit!
A szakember szerint legalább 10 fokos talajhőmérséklet kell sikeres a füvesítéshez, palántázáshoz. Természetesen az sem mindegy, milyen eszközökkel vágsz neki a ház körüli munkáknak, főleg, ha pénztárca- és szomszédbarát megoldást keresel!

 

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.