Életforma.hu

STÍLUS

Útikönyveken túli formabontó budapesti séták

Aki a szokványos városnézés helyett inkább elmerülne Budapest valódi világában, hogy beszippantsa a helyi levegőt, ma már egyre több lehetőség közül választhat. A néhány órás interaktív városnézés akár céges ajándék vagy csapatépítő program is lehet.

 

A budapesti cég külföldi anyavállalatának néhány munkatársa érkezik pár napra, s bizony illene őket elvinni a városba is a délelőtti fárasztó tárgyalások után. A kollégák közül viszont mindenkinek egyéb dolga van, s az ismeretek, a tudás is hiányzik az élvezetes és hasznos idegenvezetéshez. Az ilyen és hasonló helyzetekre szakosodott „formabontó" utazási irodák a megszokotthoz képest alternatív élményeket kínálnak, persze nem csak külföldieknek. A sétálva vagy különleges járművön - riksán, esetleg lovas kocsin - megtett utak nem elsősorban az útikönyvekben szereplő látnivalókról szólnak, sokszor még a város lakói számára is ismeretlen világba nyújtanak bepillantást.

Városi háttérinfók

A túrákból van hosszabb és rövidebb, olcsóbb és drágább. Pár ezer forintért és akár már két óra alatt is bekukkanthatunk a város egy-egy szegletébe, hogy megismerjük a kapuk felett őrködő kőállatok történetét, az építtetőt, foglalkozását, érdeklődését, családi állapotát és a kapcsolódó kor szellemét. Az Imagine Budapest kilenc különböző programjában is szerepel különleges történetű épületek bejárása, de akad szezonális jellegű vagy gyerekeknek szóló is. A két és fél órás séta során akár olyan magánházak, intézmények kertjeibe is bejuthatnak a résztvevők, amelyeket a nagyközönség számára rendszerint nem nyitnak meg. A Unique Budapest is tematikus budapesti sétákat szervez a külföldieknek, de, mint mondják, egyre több hazait is vonzanak az egyedi programok. - Sokan adják ajándékba a túrákat születésnapra, Valentin-napra vagy céges szinten - mondja Szabó Erika, a vállalkozás alapítója. A kulturális témákat felölelő, többnyire három-négy órás séták rendelésre indulnak. A különböző programok egyike sem az útikönyvekben felsorolt helyszínekre kalauzolja a kíváncsi érdeklődőket, Budapest „hátterét" mutatják be: hintóbeállós kapualjakat, körfolyosós bérházudvarokat, eldugott szecessziós épületeket, amelyeket még a tősgyökeres budapestiek sem biztos, hogy felfedeztek. Ebben az interpretációban a Duna-parti séta is más. Az idegenvezetők évszámok helyett jellegzetes, hol vicces, hol szomorú történeteket mesélnek az adott korról, környékről és az ott élő emberekről a kívánt nyelven.

Semmi nem kötelező

Aki nem talál kedvére való tematikus sétát, mert a saját szemüvegén át szeretné megismerni a magyar kultúrát, az egyéni programok közül is választhat. „Utazási életstílusnak" nevezi például szolgáltatását az üzletembereket és a szabadidős céllal Magyarországra érkező egyéni vagy családos utazókat egyaránt megcélzó Budapest Underguide, amely korra és érdeklődésre való tekintettel, igény szerint állítja össze a programot. A külföldit saját stílusának és érdeklődésének megfelelően kalauzolja valaki a városban, akár egy barát. - Minél több információt kapunk előzetesen az érkezőről, annál pontosabban tudjuk hozzáigazítani a programot, legyen szó a Bazilika megismeréséről vagy éppen egy magyaros vendéglőben elfogyasztott vacsoráról. A helyi életben jártas „underguide" segítségével olyan titkokat fedünk fel, amelyeket csak a helyiek ismernek - magyarázza Magyar Vilma, a vállalkozás egyik alapítója. A klasszikus érdeklődésű, netán a Soho-kultúra iránt vonzódó vagy a sportos turista mellé személyre szabott kísérőt állítanak. Nincs kötelező program, mégsem marad magára az idegen egy számára ismeretlen világban. A kínált lehetőségek között van interaktív csapatépítő tréning is, ahol a céges résztvevők számos érdekes részletet tudhatnak meg a fővárosról vagy bármely magyar tájegységről, hisz a vállalkozás szívesen szervez vidéki kiruccanásokat is.

Egy csipet hungarikum

Ha már az alternatív városnéző programok között tallózunk, muszáj megemlíteni a „nyócker" túrát, amely 2008-ban az Életpálya Alapítvány és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány „Legígéretesebb fiatal vállalkozó"-díját nyerte el, majd 2009-ben az Európai Bizottságtól európai „jó gyakorlat" címet kapott. A néhány órás szociokulturális séta a sajátos hangulatú, nem éppen turistacsalogató mivoltáról ismert nyolcadik kerület titkait tárja fel a csodálatos palotanegyed épületeitől a lepukkant gangos bérházakig. A kalandozás során kiderül az is, hogy mely híres magyar írók, költők, születtek, nevettek, sírtak, alkottak az ódon házak falai között, milyen történelmi fordulópontok helyszíne volt a Józsefváros. Az egyetlen csupán egy kerülettel foglalkozó hazai turisztikai vállalkozás honlapján olvasható az alapítók missziója: megosztani a kincseket, amire rátaláltak; újraélni a múltat, és összekötni a jelennel. Baglyas György, a Budapest Beyond Sightseeing egyik kitalálója, túravezetője egy interjúban elmondta: túráik célcsoportja az, aki életkortól és származástól függetlenül nyitott arra, hogy a város neve mellé ne csak egy pipát tegyen, hanem városi élményt is szerezzen budapesti utazása során.

Fotó: Förster Tamás

 A cikk a Piac&Profit magazin 2010/6. számának NHD rovatában jelent meg.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!