A védett és fokozottan védett állami területen található öreg erdők több mint felén pedig fakitermelés folyik. A legidősebb alföldi tölgyeseink, hegyvidéki bükköseink faanyagként történő hasznosítása nem csak a biológiai sokféleség védelmét veszélyezteti, hanem alapvető közjóléti értékek megsemmisülését jelentheti.
Magyarország erdőterületének kevesebb, mint fele természetes eredetű, „igazi erdő” – főként tölgyes és bükkös. A síkvidékeken a korábbi évszázadok mezőgazdasági célú erdőirtásai után alig maradt hírmondójuk. Helyüket nagyrészt a 20. században telepített faültetvények: fenyvesek, akácosok, nemesnyárasok foglalják el. A hegyvidékeken őshonos fafajokból állnak az erdők, de többségük a fák élettartamával mérve ifjúkorú. A háborús idők kiterjedt tarvágásai, majd a szocialista korszak intenzív, ipari szemléletű erdőgazdálkodása után felnövő erdők alig emlékeztetnek elődeikre. Idős erdők csak elvétve maradtak meg, nehezen megközelíthető hegyoldalakon, szurdokokban. A még létező öreg erdőállományok gazdasági jelentősége gyakran minimális, turisztikai vonzerejük, és természetvédelmi értékük ugyanakkor felbecsülhetetlen.
Az Országos Erdőállomány Adattár alapján megállapítható, hogy hazánk erdeinek kevesebb, mint 2%-a idősebb 120 évnél. A 150 évnél korosabbak pedig csupán 0,35%-ot tesznek ki. A 200 évnél is magasabb erdőtervi korú erdőből hazánkban mintegy 30 erdőrészlet található, amelynek összterülete 186 hektár – ez néhány nagyobb városi közpark területét fedné csak le. (Megjegyzendő, hogy igazán idősnek még ezek az erdők sem tekinthetők, hiszen a bükk illetve tölgyfajok életkora a háborítatlan természetben meghaladhatja a 3-400 évet.)
Sajnálatos, hogy a hazai viszonyok között korosnak számító erdőknek egyharmada nem áll védelem alatt, így általában hagyományos fakitermelés zajlik bennük. Az állami, védett területen található idős erdők több mint fele szintén fakitermeléssel érintett. A kocsányos tölgyesek – Alföldünk egykori ékességei mára kritikus mértékben megfogyatkoztak. Ennek ellenére az alig 1800 hektárt kitevő 120 évnél idősebb állományaik 90%-ában fakitermelés folyik, döntően tarvágás. A Nyírségben ez az arány eléri a 98%-ot.
Az ország idős erdeinek fele a Bükk-hegység belsejében található. Jelentősebb előfordulásaik vannak még a Magas-Bakonyban, a Mecsekben, a Vértesben, a Zempléni-hegységben és a Börzsönyben. A főváros kirándulóerdeiben is vannak idős állományok – különösen a Normafa környékén, melyek látogatottságuk okán igen fontos környezeti nevelési szerepet töltenek be. Sok tájegységben azonban nem maradt egyetlen öreg erdő sem. Gemencen, az ország legnagyobb ártéri erdejében két 120 évnél idősebb erdő élte csak túl a fakitermelések évszázadait.
Jelenleg az erdőterületünk több mint 95%-án zajlik fakitermelés. Az idős erdők helyzete is jól tükrözi, hogy a faanyagnyerés szempontjai Magyarországon meghatározó módon érvényesülnek. Az erdők egy részének ugyanakkor elsősorban természetvédelmi és közjóléti célokat kell szolgálni: az élővilág védelmét, a turisztikai, kikapcsolódási lehetőségeket, valamint az erdők olyan fontos ökoszisztéma szolgáltatásait, mint a talaj, a vizek és a levegő tisztaságának védelme, vagy a klímaváltozás hatásainak csökkentése.
„Faanyagtermelésre szükség van, ám ennek nem lehet ára a biológiai sokféleség további csökkenése, hiszen az a magyar lakosság hosszú távú érdekeinek háttérbe szorulását is jelenti. Álláspontunk szerint a védett és fokozottan védett állami erdőkben a természetvédelmi és közjóléti szempontok érvényesítése kiemelt fontosságú, amelyhez hozzá tartozik, hogy a csaknem másfél évszázadot megélt idős erdők megőrzését minden eszközzel biztosítsuk.” – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdővédelmi Programjának vezetője.
