Életforma.hu

STÍLUS

Vigyázz! A gyümölcsteák nem "találkoztak" teacserjével sem

Ha a hazai cukorfogyasztási adatokat nézzük, mi magunk is megdöbbenünk: a legutolsó felmérések szerint ez fejenként évente majdnem harminchárom kiló volt. A cukorfogyasztásunknak csak egy része a közvetlen, finomított kristálycukor - ami kávéval, teával, egyebekkel jut be a szervezetbe -, a többit édesített ivólevek, édességek, lekvárok, befőttek és egyéb élelmiszerek "kísérőjeként" fogyasztjuk el.  


A finomított cukor hátrányairól már részletesen írtunk (Konyha & Fürdő 2008/3), így a magas kalóriaértéke mellett most csak egy másik káros hatását emeljük ki. Mivel megemésztéséhez többféle nyomelemre, vitaminra van szükség - amelyekből viszont szemernyit sem tartalmaz -, ezeket mind a szervezettől vonja el. Ennek nyomán pedig B-vitamin és kalciumhiány keletkezhet.

Mivel tehetjük hát egészségesebbé az édességeket?

A szakemberek szerint először is válasszunk vegyi terheléstől mentes bioalapanyagokat. Cukor helyett a sütemények, torták édesítésére a természetes ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag mézet és édes gyümölcsöket - akár aszalt formában is -, gabonaszirupokat, valamint csokoládét használjunk. Természetesen ez utóbbi esetben is a jobb minőségűt, vagyis a magasabb kakaótartalmút válasszuk: ebben ugyanis több a szervezetre nézve jótékony hatású anyagok - például polifenolok és egyéb antioxidánsok - aránya, mint az alacsonyabb kakaótartalmúakban. S ne használjunk tej- és fehér csokoládét! 

A süteménykészítésnél más módszerek is alkalmazhatók, hogy egészségesebbek legyenek a desszertjeink: a vajat helyettesítsük hidegen sajtolt növényi olajjal, a fehér lisztet pedig keverjük teljes kiőrlésű liszttel, vagy dúsítsuk más növényi - például szója-, hajdina-, zab-, rizs-, rozs-, árpa-, tönkölybúza- - lisztekkel. Igaz, ez némi kísérletezést is igényel, mert ezeknek más a súlyuk és a sűrűségük, így a belőlük készített süteménytészta másképpen viselkedik.

A tojás egyes esetekben elhagyható - vagy kevesebb is használható belőle-, de vannak olyan receptek is, amelyeknél helyettesíthetjük például egy kevés pépesített banánnal vagy almaszósszal, kukorica- vagy burgonyakeményítővel.

Jó, ha a felhasznált sütőpor is bio, mert ez foszfátmentes, és az ökológiai gazdálkodásokban előállított gyümölcslekvárok is jóval egészségegesebbek a hagyományosnál, hiszen nádcukorral, agávéval, gabonasziruppal, almasűrítménnyel édesítettek, és gyümölcspektinnel sűrítettek. 


A forró italokat, így a teát is

érdemes cukor helyett mézzel ízesíteni, különösen, hogy ilyenkor, a tél vége felé egyre gyakoribb nátha vagy netán influenza időszakában az átlagosnál többet iszunk belőle.

Emellett magára a tealevélre is érdemes figyelmet fordítanunk, mert a bőséges választékban sokszor inkább az aromára, illatra figyelünk, mintsem a minőségre. Pedig nem árt tudni, hogy a klasszikus teaültetvényeken még mindig alkalmazzák a rovar- és gombaölő szereket, melyekből a gondos kezelés ellenére is maradhat a tealeveleken. Ezért ha nem is döntünk a biotea mellett, legalább válasszunk "FairTrade" (méltányos kereskedelem) címkével ellátottakat. Ezek sem tartalmaznak ugyanis vegyszermaradványokat: erre a rendszer a garancia, amelyen belül - a termesztéstől a feldolgozásig - folyamatosan ellenőrzik a teafű minőségét.

S hogy milyen tea mellett döntsünk? A legtöbben nálunk a gyümölcs-, a fekete és a zöld tea mellett teszik le voksukat, de vannak fehér és úgynevezett élvezeti teák is, mint például a rooibos - az afrikai vöröstea - vagy a dél-amerikai maté. 

A sokak által kedvelt gyümölcsteák esetében nem árt az óvatosság, hiszen sok esetben ezek soha nem "találkoztak" a teacserjével. Ízüket és színüket - szemben a bioboltokban kaphatókkal - legtöbbször nem az epertől, málnától kapják, hanem műaromáktól, élelmiszer-színezékektől.

A főleg Kínából, Japánból, kisebb mértékben Indiából és Srí Lanka területéről származó zöld tea szintén egyre népszerűbb a hazai teafogyasztók körében. Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy a zöld teának számos jótékony, egyebek mellett immunerősítő, vírus- és baktériumölő, valamint rákellenes hatást tulajdonítanak. Emellett jó méregtelenítő, amit fokoznak a benne található C-, B2, D- és K-vitaminok, valamint a karotinoidok. Az emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatásairól amúgy már a 12. században könyv jelent meg, és ezeket a mai tudományos kutatások is alátámasztják. A jó minőségű bio zöld tea ellenőrzött teaültetvényeken terem, ahol kizárólag természetes növényvédő módszerekkel óvják a cserjéket a kártevőktől, így vegyszerektől mentes. Szüretelése kézzel zajlik, hiszen a növény felső rügye alatti levelek adják az alapanyagot. Ezeket megfonnyasztják, majd gőzölik, és enyhén pörkölik, s e kíméletes eljárásoknak köszönhetően a sejtek sértetlenek maradnak. A japánban termesztett zöld tea egyébként kissé fűízű, szénaillatú, a kínai kesernyésebb, míg az indiai gyümölcsös aromájú. 


A citrom, a tea egyik ízesítője

egyben a tél végi influenza elleni természetes fegyver is, az egyik leggazdagabb vitaminforrás. Ezt az értékes növényt Perzsiában már Kr. e. 3000 körül is termesztették, Európában azonban csak 1000 évvel később jelentek meg az első ültetvények. Gyümölcsét már az ókorban is alkalmazták a gyógyászatban: a levét például mérgezés, kígyómarás ellen használták, a középkorban izzasztóként, vízhajtóként is ismerték, s vérzéscsillapításra, a seb összehúzódásának gyógyítására is alkalmazták. A 18. században felfigyeltek skorbutellenes tulajdonságára, ma pedig már immunerősítő hatása is ismert. Flavonoidjai antioxidánsként hatnak, erősítik a C-vitamin felszívódását, enyhítik a megfázási tüneteket.

A biocitrom - amelyet nem permetezéssel, hanem természetes módon, például ausztrál katicabogár betelepítésével védenek kártevője, a gyapjastetű ellen - nem sokkal kerül többe a hagyományosnál, ezért, aki teheti, inkább ez utóbbit válassza. 

A túlzott cukorfogyasztás következményei 

A túlzott cukorfogyasztásnak számos káros hatása van, s következményeként többféle betegség is kialakulhat, így többek között túlsúly, fogszuvasodás, allergia, fáradékonyság, csontritkulás, illetve cukorbetegség, szívkoszorúér-betegségek, emésztőrendszeri betegségek, köszvény, daganatos betegségek.

Szilágyi Eta

Fotó: Bartos Gyula, Fényes Gábor, Förster Tamás

Forrás: Biokultúra lap, Biokontroll Hungária Kft., Magyar Biokultúra Szövetség, www.biokosar.com


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.