Fizetés cikkek

Kilőttek a bérek az élelmiszerláncoknál: sokan akarnak bolti eladók lenni
400 ezer forintos bérért rengetegen hajlandóak tanulni.

A magyarok háromnegyede már rendszeresen kártyával fizet
A gyorsaság és a kényelem mellett a barátaink miatt is szívesebben választjuk ezt a fizetési módot

Szép-kártya elfogadóhelyek: itt tudsz február elsejétől fizetni majd a kártyával
A Spar és a CBA már jelezte, hogy boltjaikban februártól elfogadják a Szép-kártyás fizetést, de már most látszik, hogy rajtuk kívül még sok helyen lehet majd élni a lehetőséggel.

A cafeteria lehet a kompenzáció
Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya. Az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremelést, jelenleg mindössze 40 százalék. Ami ennél is rosszabb, hogy 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya. Összességében a keresetek stagnálása lesz jellemző a következő időszakra. A munkaadók közel fele tervezi, hogy cafeteria juttatással egészíti ki a dolgozók fizetését.

Az álláskeresés legkínosabb kérdése: a fizetési igény
Aki már volt álláskereső, minden bizonnyal találkozott olyan hirdetéssel, amelyben azt kérték, írja bele, mennyit szeretne a munkájáért fizetségként kapni. És itt jön a nehézség: mi a helyes válasz erre a kérdésre?

Tudod, mennyivel kevesebbet ér nőként a munkád?
Amióta a világ világ, a férfiak és a nők keresete közötti különbség csak nő. (Nálunk.) A friss számok alapján a bérszakadék a két nem átlagos fizetése között már hatalmasra nőtt. Mi lesz ebből?

Mit kíván a magyar Y vagy Z generáció?
Általános vélekedéssel szakít az a legújabb országos kutatás, mely azt bizonyítja, hogy a munkahellyel kapcsolatos elvárásokat sok esetben inkább a munkavállalók élethelyzete határozza meg, semmint a generációs különbségek. Ezek szerint az Y vagy a Z generáció gyakran hangoztatott újfajta szemlélete korántsem egyedül meghatározó a munka világában, sokszor a női és a férfi különbségek, vagy a családi állapot jobban befolyásolják azt, hogy milyen igényeket támasztanak a dolgozók a munkáltatók felé.

Pénz van? Nyugi van? Hol írjam alá?...
Továbbra is a tisztességes fizetés a legfontosabb egy mai magyar munkavállalónak. Egy friss kutatásból azonban az is kiderült, hogy nőttek az igények. A tudatos munkavállalók figyelembe veszik a cég pénzügyi stabilitását, technológiai hátterét, a kínált termék vagy szolgáltatás minőségét. Sőt, az sem mindegy, hogy a munkáltató mennyire környezettudatos, ad-e lehetőséget az otthoni munkavégzésre, van-e például kerékpárparkoló, avagy hogy mennyire családbarát az új hely – egyebek közt ez derült ki a nálunk is jól ismert bank és biztosító saját felméréséből.

Csak azt lehet szívatni, aki hagyja magát!
Írásos szerződés, minimálbér, túlmunka és inspiráció. A legfontosabb szempontokat gyűjtötte össze a diákmunkát vállalóknak a MADS - Márton Áron Iskolaszövetkezet, hogy a legelső tapasztalat szerzések a munka világában ne csak tanulságosak, de korrektek is legyenek.

Okos a gyerek, de miből fizetem?
Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira. A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek. A nálunk is jól ismert, hollandiai székhelyű biztosító reprezentatív kutatása szerint a hazai szülők 37%-a tervezi megtakarításaiból finanszírozni gyermeke továbbtanulását, míg 28% úgy látja, hogy jövőbeli fizetése elegendő lesz arra, hogy a gyermek felsőoktatását támogatni tudja.
Megbízható vízvezeték-szerelőt keresek! Sürgős!
Hiánycikk a jó szaki, aki pedig van, rendesen megkéri a munka árát – és miért is ne tenné, ha megteheti? A JóSzaki.hu online alkalmazásával most megnézheted, keresel-e annyit, mint egy vízszerelő, egy parkettás vagy ezek segédmunkásai. Még az is lehet, hogy váltani támad kedved…
Nélküle egy lépést se teszünk, még télen se!
Egyre több magyar utazó fizeti bankkártyával a szállásköltségeit az utazási irodában vagy az interneten, tízből nyolcan pedig el is viszik magukkal a plasztikot külföldi magánútjukra – derül ki a MasterCard felméréséből.
Annyit érsz, amennyi pénzt csinálsz - van, ahol ez a szabály
A tengerentúlon létezik egy aranyszabály: lehetsz ma hatalmas sztár, ha holnap a filmed nem hozza a várt bevételt, akkor simán a süllyesztőbe jutsz és a szuperprodukciók helyett a kis kaliberű filmek tengerében láthatod, hogyan úszik el a karriered. Visszakapaszkodni pedig szinte lehetetlen.
Öt év alatt ötezer milliárd dollárral emelkedik a nők fizetése a világban
Világszinten ötezer milliárd dollárral nőhet a nők fizetése a következő öt évben, szerepük a világgazdaságot tekintve a következő évtizedben olyan nagy lehet, mint India és Kína népességéé – mutat rá az Ernst & Young Nők – Az új feltörekvő piac című tanulmánya.
A szép pasi jobban keres?
A jó külső jóval magasabb fizetéssel járhat, mint a nem túl megnyerő: a különbség több mint egyharmad is lehet - áll egy ausztráliai tanulmányban.
Keveset keresünk!
A magyar munkavállalók havi bruttó 221 ezer 400 forintos átlagfizetésénél a szlovákok 19, a cseh dolgozók pedig 34 százalékkal kerestek többet az elmúlt egy évben - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu felméréséből.
Te is szívesen dolgoznál más országban, nagyobb fizetésért?
A világ munkavállalóinak egyötöde (19%-a) nagyon szívesen dolgozna egy másik országban, ha olyan lehetősége adódna, hogy 2-3 évig, teljes munkaidejű állásban, három-öt óra repülőútnyi távolságra, a mostaninál 10 %-kal magasabb fizetésért végezhetné a munkáját.
Új biztonsági jelek a papírpénzeken
Már több mint 20 millió darab van forgalomban a Magyar Nemzeti Bank által 2009. április 15-én kibocsátott, megújult bankjegyekből. Az egyes címletek korszerűbb változatai megjelenésükben a korábbiakkal csaknem megegyezők, azonban további, a hamisítást nehezítő biztonsági elemeket is tartalmaznak.