Füstölt hús cikkek

Lencseleves nemcsak korhelyeknek
Egyenesen fehérje, aminósav és B-vitamin bomba a lencse. Közép-Európában már a kőkorszakban ismerték, sőt termesztették! Eleink is tudhattak tehát valamit! No, akkor próbáljuk ki, mi az a növény, illetve termése, amit már a kőkorszaki ember is szívesen evett! Kifejezetten újévi fogásunk nemcsak a másnaposoknak esik majd jól!

Finn farsanfi sárgaborsóleves
Ki ne szeretne ilyen hidegben egy jó kis tartalmas, lelket melengető levest. Nos, finn barátaim erre is tudják a megoldást! Azért nem ártana utána valami édes kelt tészta, de ezt már igazán Rád bízom!

Feri bácsi szilveszteri lencselevese
Úgy tartozik a lencse az újévhez, mint halászlé a karácsonyhoz. Nos, bár jó kis babona, hogy aki lencsét eszik újévkor, annak sok pénze lesz, és senki nem hiszi el, de aki csak teheti, lencsét eszik valamilyen formában. Annyi bizonyos, ha gazdagok nem is, de egészségesek biztosan leszünk. Igaz, nem éppen fogyókúrás ez a leves, de a szója után biztosan az egyik legbőségesebb növényi fehérjeforrás. És, hogy ki Feri bácsi. Apósom, akinél senki nem értett jobban a füstölt húsokhoz, és most biztosan büszke lenne rám.

Húsos káposzta gerslivel
Tartalmas, gazdag egytálétel. Érdemes nagyobb adagot készíteni, hiszen jól eltárolható, és mint minden káposztás ételre, erre is igaz, hogy minden újraforraláskor teljesebbé válik az íze. Ha nagyon savanyú a káposzta, akkor mindenképpen öblítsük át, hogy nem nyomja el a többi ízt.
Sólet
Hagyományosan szombatra készülő étel, francia gyökerekkel rendelkezik, eredeti neve "melegen letakartat" jelent. A legjobb, ha jól záródó agyagedényben készítjük.

Csülkös babgulyás bográcsban
Van az úgy, hogy a klasszikus blogbejegyzés helyett többet ad egy videó, úgyhogy a hosszas leírás helyett íme az elkészítés rövid menete, ahogy Zoltán készíti a babgulyást.

Bableves
Amikor a húsvéti sonkát megfőzzük, szert teszünk isteni alaplére, amit vétek lenne kiönteni, Főzzünk belőle bablevest, főleg, ha ilyen hűvös a tavaszi időjárás, mint idén.

Töltött káposzta Éva módra
Jó töltött káposztát utoljára akkor ettem, amikor nagyanyám, a drága még élt, és ő főzte. Azóta próbálok a nyomába lépni, persze azért haladok is az úton, egyre jobban csinálom én is, de jaj, ha még egyszer megkóstolhatnám az övét, de sokat adnék érte!

Füstölt húsos babos egytál - cserépedényben
A receptet egy Szerbiában élő ismerősömtől kaptam. Vali konyhájában nem babgulyás fő, hanem ez a cserépedényes finomság. Ez az egy tál étel bizonyára a magyar konyhák kedvence is lesz. Csak a cserépedényt kell elővenni hozzá!

Ízorgia! Füstölt sonkás vörös lencse – sárgabarackkal
Füstölt is, édes is, csípős is, és elkészül 15 perc alatt, mi az? Egy nagyon pikáns vacsora, melyet most két személyre és gyertyafény mellé szántuk. Persze dupla adagban az egész család jól lakhat vele. A chilivel azonban óvatosan bánjunk, ha gyereket is kínálunk!
Téli káposzta
Imádom a savanyú káposztát, főleg ami a nagymamám hordójában készül, de a székely káposztát hamar megunom és zsíros kenyeret se ehet mindig az ember. A korhelyleves mintájára gerslivel házasítottam, a füstölt hús meg csak jót tehet egy téli ételnek, így az is került a receptbe. Az eredmény egy egyszerű és nagyon ízletes étel.