Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 tipp az ünneprontó tünetek megelőzésére

Végre összegyűlik a család, az ünnepi vacsorák, ebédek sorában bizony gyakran feladjuk azokat az egészséges táplálkozásra vonatkozó elveket, amelyeket általában az év többi napján követünk. Egy-egy jó hangulatú vendégség közben pedig előfordul, hogy felöntünk a garatra. Dr. Sebő Zsuzsa homeopata orvos elárulja, mit tehetünk azért, hogy a felelőtlen itókázás kellemetlen következményein enyhítsünk.

Ugyan, mi már hetek óta készülünk az ünnepekre, de emésztőszerv-rendszerünk csak az elfogyasztott ételek mennyisége és tartalma alapján értesül arról, hogy „ünnep” van, ez viszont a máj, a gyomor, és az epe számára sokkal inkább teljes felkészültséget, „csúcsra járatást” jelent. Magyarázza a szakértő, aki azt is tudja: szerveink nem is könnyen birkóznak meg a megnövekedett feladattal, és jönnek az ünneprontó tünetek: puffadás, hányinger, esetleg hányás, hasi görcsök, hasmenés és egyéb emésztőrendszeri tünetek. Lássuk, hogyan tudjuk ezt megelőzni, illetve mit tehetünk, ha más megvan a baj?Mi kerüljön az ünnepi asztalra?

 

A karácsony és a szilveszter számos öröm mellett lakomákkal is kényeztet bennünket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy a túlzott mennyiség- és fűszerezés, veszélyeket is rejt. Már a nyersanyag vásárlásánál gondoljunk a kalóriákra, keressük a zsírszegényebb húsokat, tejtermékeket, a teljes kiőrlésű lisztből készült gabonatermékeket. Az ételek elkészítésénél a korszerűbb konyhatechnológiai eljárásokat (párolás, grillezés, alufóliában sütés stb.) részesítsük előnyben. A húsokhoz köretként barnarizst, párolt zöldséget, gyümölcsöket kínáljunk. Ízesítésre a tejföl helyett válasszuk a jóval alacsonyabb zsírtartalmú natúr joghurtot. Szokatlan ételek fogyasztása után az úgynevezett Arsenicum-album alapanyagú szer jelenthet megoldást. Fontos a mértékletesség, azaz a mindent lehet, de csak mértékkel.

Kép: pixabay

Előfordul néha egyesekkel, különösen az év végi bulik és szilveszter idején, hogy valaki kirúg a hámból, és a kelleténél több alkoholt iszik. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy ilyenkor milyen élettani folyamatok zajlanak le a szervezetben, és hogyan segítheti a folyadékpótlás, hogy gyorsabban túljussunk a másnaposságon.

Ráérős étkezések

Az egymásba érő családi étkezések a karácsony velejárói, de az ünnepek miatt nem kell nagyobb adagokat enni, mint máskor, annál is inkább, mert jóval több fogás kerül az asztalra, mint egyébként. Lassan, ráérősen együnk, a különböző fogások között hosszabb szüneteket tartsunk. Desszertként inkább a gyümölcs és tejalapú édességet fogyasszuk. Amennyiben mégis késői vacsoránk következtében puffadás jelentkezik nálunk, segíthet a Lycopodium alapanyagú homeopátiás szer. Segíthet még a citrom is, amely a zsírégetéshez nélkülözhetetlen anyagcsere folyamatot indít be, így savanykás leve segít feloldani a zsírpárnákat. Étkezés előtt vagy két fogás között iktassunk be egy pohár cukormentes citromlevet (vízzel hígítva), így elkerülhetjük a nem kívánt zsírlerakódást. Hatásos zsírégető az almaecet is - ha főétkezések előtt elfogyasztunk egy evőkanál almaecetet két deci vízzel keverve, a fehérjék zsírbontó hatása még jobban fog érvényesülni.

Fontos a folyadékbevitel!

Gondoskodjunk a folyamatos folyadékbevitelről, főleg gyümölcs- és zöldséglevek, ásványvíz, a mentatea formájában, mert ezek nemcsak csökkentik a kínzó éhségérzet, mely állandó csipegetésre, nassolásra késztet minket az otthon töltött napokban, de egészségesek is.

Mozogjunk! 

Az ünnepek alatt se felejtkezzünk el a rendszeres testmozgásról, mely lehet egy családi séta, kisebb kirándulás, vagy akár egy gyalog megtett út a vendégségbe. Egy biztos a fotelban ülés, autózás, TV nézés nem mozgatja meg tagjainkat elég intenzíven.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.