Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A klimax nem csak a nők problémája!

Sajnos olykor negatív előjelként használják a klimax szót, noha nem csak időskorban jelenthezhet, ráadásul érinti a férfiakat is. Figyelnünk kell a tünetekre, mert bizony sok komoly betegség előszobája is lehet ez az egyébként normális állapot.

Attól még, hogy a klimax normális állapot, megkehetősen kellemetlen tud lenni. Hogy a tünetek milyen gyakorisággal és intenzitással jelentkeznek, az függ az életmódunktól és a genetikánktól is.

Érintettként általában a 47-55 éves krosztályt adják meg, de egyre gyakoribb a korai menopauza, ami a negyven alatti nőket jelenti, de előfordulhat harmincasoknál is.

A menopauza tünetei

Enyhébb esetben egy kis melegségről, alvászavarról, bőrszárazságról beszélünk, de súlyosabb megnyilvánulásai is lehetnek.

Hőhullámok

Fotó: Pinterest

A hőhullámok olykor olyan erősek, hogy csatakos ágyneműben ébredhetünk, de nappal is megizzadhatunk annyira, hogy ruhát kell cserélnünk. Rendkívül zavarbaejtő tud lenni, amikor hűvös helyen kezdünk verejtékezni és/vagy vörös foltok jelennek meg rajtunk. Ekkor ugyanis azonnal magyarázkodni kezdünk, amitől önértékelési zavaraink lehetnek és szép lassan belecsúszunk a depresszióba.

 

 

Fotó: Pexels

Kialvatlanság 

Ugyancsak komoly problémákat okoznak az alvászavarok. Sokan korai megébredésre panaszkodnak (hajnali 3-4), ami után nem tudnak visszaaludni, ezért állandóan fáradtak, energiaszintjük csökken - vagyis szinte hozzák azokat a jegyeket, amivel amúgy is leírják ezt a korosztályt: hogy nem elég frissek, nem tudnak lépést tartani, stb. Ezért is fontos, hogy ha az alvással gondjaink vannak, keressünk fel szakembert, hiszen - ahogy többször is írtunk róla -, ez az egyik legfontosabb regenerálódási mód.

 

Hangulatingadozás

Fotó: Pexels

A klimax valójában a változókor, ami rengeteg fájdalmas szembesüléssel jár. Nem olyan ruganyos a testünk, vannak ráncaink, rendszeresen fáj valamink, kirepülnek a gyerekek, meghalnak a szüleink, közeleg a nyugdíj, stb. Mindezek komoly aggodalmakat váltanak ki, lelki terheléstm szorongást okoznak, ezért egyre gyakoribb: a túlérzékenyég, az indokolatlannak tűnő feszültség, a sírás, veszekedés. Nem szégyen segítséget kérnünk, ha ilyen gondolataink, érzéseink vannak.

Fotó: Pexels

Bőr- és hüvelyszárazság

Azt hihetnénk, ez igazán nem nagy dolog, kicsit jobban oda kell figyelni a hidratálásra; és nem elhanyagolni a testápolók használatát. Ez mind ajánlatos is, de sajnos a szárazság nem csak csak külsőleg mutatkozik. Az ösztrogén hormon csökkenése ugyanis a hüvely nedvesedésére is hatással van, ez pedig fájdalmassá teheti a behatolást, ami sokszor a szex teljes elhagyásához vezet. A szexualitást pedig még hosszan élvezhetjük a vérzés elmaradása után - sőt, akkor igazán, hiszen nem korlátoz minket sem a menstruáció, sem a teherbeesés veszélye. A hüvelyszázaság jól kezelhető különböző kenőcsökkel. Ám ha azt érezzük, hogy a libidónk is csökkent, forduljunk orvoshoz, hiszen nem csak a férfiaknak van serkentő tablettájuk, hanem a nőknek is. Persze az rózsaszín...

Fotó: Pixabay

Súlygyarapodás

Az elhízás minden korban rizikót jelent az egészségünkre nézve, de ha belépünk a változókorba, tényleg meg kell szabadulnunk a plusz kilóktól, ugyanis a klimaxolók esetében, háromszorosára nő a a diabétesz kialakulásának esélye. Rossz hír, hogy a menopauza megjelenésekor és utána, sokkal nehezebb ledobni ezeket a kilókat, hiszen az anyagcserénk lelassul. Vagyis a változókorral nekünk is változtatnunk kell evési szokásainkon és be kell építenünk a mozgást is. Napi fél óra sétával már komolyan tettünk magunkért!

 

Fotó: Pixabay

Hajhullás

Talán az egyik legfájdalmasabb tünete a menopauzának a hajhullás, hiszen gyakorlatilag nincs megoldása a dolognak és szinte elrejthetetlen a világ szeme elöl. Vannak persze különböző tabletták és szerek, de sajnos csodát egyiktől se várhatunk. Itt kizárólag egy jó vágás, kendők, turbánok, végső esetben parokák segíthetnek.

 

További tünetek lehetnek: szédülés, szapora szívverés, pattanások, görcsök, sűrű vizelési inger, inkontinencia.

A változókor azonban nem csak a nőket érinti, a férfiakra is hatással van, szinte azonos tüneteket mutatva, de náluk lassabban megy végbe ez a folyamat. Mindazonáltal, figyeljünk oda rájuk is, hiszen bizonyos tünetek komoly betegségek előjelei lehetnek.

Ne húzzuk le rolót! 

Tudjuk, hiszen épp eleget hangoztatják, hogy az 50 az új harminc! Nos, ez aligha van így, de egy biztos: a változókorral a nők élete nem ér véget! Ne engedjük át magunkat az önsajnálatnak és a depressziónak! Életünk egy harmadát a menopauzát követő szakaszban éljük le, tegyük ezt minél több élménnyel, vidámsággal!

https://giphy.com/gifs/hornetapp-golden-girls-l4FGlTEegc7xitqbm

Igyekezzünk tüneteinket enyhíteni! Számos természetes alternatívája annak, hogy valamilyen módon pótoljuk az ösztrogént, de jobb, ha ezekről is konzultálunk egy hozzáértővel;  hormonpótlókat pedig kizárólag orvosi rendelvényre szedhetünk.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.