Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Káros a "gyorstalpalós" fogyás

Lehetnek endokrinológiai okai a hízásnak, tehát mirigyek megváltozott működése miatt is növekedhet a súlyunk, de állhat a háttérben pszichológiai, lelki probléma is, és természetesen az egészségtelen, mozgáshiányos életvitel illetve a túlevés is gyakori tényező. Dr. Káposztás Zsolt, a Duna Medical Center sebésze szerint az elhízás betegség, a csőgyomor műtét pedig nem elsősorban szépészeti beavatkozás, hanem életkimenetelt javító, és az elhízásból adódó szövődmények mérséklését célzó műtét. A gyors fogyás pedig veszélyes lehet, különösen, ha 50-60, vagy még ennél is több kilótól próbálunk megszabadulni rövid idő alatt.

Ha BMI-ben (testtömeg-index) határozzuk meg az elhízást, akkor a 18,5 és 24,9-es érték a normális, 25-30-ig túlsúlyosnak számítunk, 30-35 értéknél már 1-es fokú, 35-40-es BMI 2-es fokú elhízásról beszélünk, 40 felett pedig 3-as fokú obezitást jelent.

Miért is veszélyes az elhízás?

Ahogy jönnek fel a kilók, egy idő után követik őket a társbetegségek is, és elindul egy ördögi kör.

− Ha valaki kevesebbet tud mozogni, de az étkezési szokásai nem változnak, egyre kövérebb lesz – magyarázza Dr. Káposztás Zsolt.

− Az elhízás anyagcsereproblémákat is okoz, csökken az életévek száma, daganatos betegség is hamarabb előfordulhat, nem beszélve arról, hogy ha bármilyen műtétre van szükség, sokkal nagyobb a rizikó altatásnál és magánál a beavatkozásnál is. −Az operációk pedig gyakran elkerülhetetlenek, hiszen a túlsúly miatt az ízületek sérülnek, a porcok kopnak. Az elhízás miatt a betegek nem tudnak rendesen lélegezni, kialakulhat alvási apnoe is. Az asztma, a magas vérnyomás és cukorbetegség előfordulása is fokozott, ami végeredményként a szív komolyabb megbetegedéséhez vezet.

Miért viseli meg a szervezetet a gyors fogyás?

A túl gyors fogyás általában a tapasztalatok alapján sajnos nem tartós, ezenkívül megviseli a szervezetet is. Az anyagcsere változások miatt adott esetben változhat a cukorháztartás, a szénhidrátháztartás, a zsírok háztartása. A gyors súlycsökkenés az anyagcsere-változások során az izomtömeg-veszteséggel is járhat. A drasztikusan alacsony kalória és szénhidrát tartalmú diéta lelassítja az anyagcserét is, amely a diétát követően is úgy marad. A vitaminok és nyomelemek bevitele is mérséklődhet így, ez gyengeséghez, immunrendszer problémáihoz, hajhulláshoz, izomgörcshöz vezethet. Az előzőek folyamatos éhség irritáltságot is okozhatnak. Az anyagcsere változások, a vérnyomás gyors változása és esetlegesen a gyors és agresszív diéta miatt kialakult alultápláltság szívproblémákhoz, arrhythmia kialakulásához vezethet.

Kép: flickr

Bebizonyosodott: a mozgás a daganatos betegségek kezelése alatt jelentősen növeli a túlélés esélyeit.is Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság (ÉMOT) elnöke szerint az evidenciák egyértelműek, a szakma is nagy lelkesedéssel fogadta az eredményeket!

Mi történik a csőgyomor műtétkor?

A műtét laparaszkóppal történik, tehát minimális vágással jár, amelynek során az egy-másfél literes gyomor 80-85 százalékát eltávolítják, a megmaradó rész pedig egy körülbelül 1,5 dl-es csőgyomor lesz. A beavatkozáskor az éhség-hormont termelő középső-felső gyomorrészt veszik ki, így nemcsak a térfogat lesz kisebb, és kevesebb ételt befogadó, de az étvágy is csökkenni fog. A kisebb gyomor tehát azt jelenti, többször tudnak a páciensek kevesebbet enni, ezzel indul el a fogyás folyamata. Természetesen a diétával együtt jár a mozgás bevezetése az életmódba, és ezzel párhuzamosan egy új hozzáállás is szükséges. A fogyás gyorsan elindul a műtét után, de Dr. Káposztás Zsolt figyelmeztet, nem cél a villámgyors súlyvesztés.

− Másfél-két év alatt 60-80 kg mehet le biztonságosan, fokozatosan. Ne azt várja senki, hogy gyorsan menjenek le kilók, mert az nem egészséges.−

A műtét után elengedhetetlen az úgynevezett utánkövetés, hiszen mint minden betegségnél, az elhízásnál is fontos, hogy teljesen meggyógyuljanak a paciensek. Ez viszont már nem a sebész, hanem a dietetikus, pszichológus és obezitológus feladata. A közös munkával a csőgyomor hosszú távú eredményeket hozhat, és tartós fogyást eredményezhet.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.