Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Könnyebben lesznek meddők a vegetáriánus nők?

Kiemelten fontos a szervezet egyensúlyának fenntartása a tökéletes működés miatt. Sajnos, ha ez csúszik, akkor a helyreállítás sem olyan egyszerű. Ennek megfelelően kiemelten fontos, hogy az ember odafigyeljen arra, mit is eszik, és főleg milyen mennyiségben, hiszen ezzel a családalapítást, az egészséget és még az alakot is kockáztatja. A vegetáriánusok pedig egy szempontból még veszélyeztetettebbek, mint a húsfogyasztók. Mit mond erre a szakember, dr. Angyalé Géza szülész-nőgyógyász?

Vegetáriánus gondok

Azt már viszonylag rég tudjuk, hogy a vegetáriánus, vagy vegán életmódot folytató embereknek a vas pótlása javallott, hiszen bár a spenót hatalmas mennyiségben tartalmazza ezt az anyagot, a növényi táplálékból a vas felszívódása nagyon rossz.

Mind a hölgyek, mind pedig az urak szempontjából figyelni kell még néhány dologra, köztük a szója, és a belőle készült termékek - mint a tofu - fogyasztására. A szója remek alternatívája a húsfogyasztásnak, hiszen tartalmazza mind a 9 esszenciális zsírsavat, amire a szervezetnek szüksége van. Nem véletlen, hogy széles körben elterjedt, mint az ételek adalékanyaga, és mint önálló táplálék is - nem utolsó sorban pedig nagyon finoman el lehet készíteni. A húsmentes életet választók közt is nagy népszerűségnek örvend, hiszen szinte minden alkalommal képes kiváltani az állati eredetű élelmiszereket.

Kép: pixabay

A szója azonban tartalmaz - méghozzá nagy mennyiségben - úgynevezett fitoösztrogéneket. Ez az anyag nagyban hasonlít a női nemi hormonra, az ösztrogénre, csupán nem az emberi szervezet termeli. Hatását tekintve azonban megegyezik a kettő. Ebből pedig komoly gondok adódhatnak!

Hormonális elcsúszás és hízás

A szója rendszeres és hosszabb távon való fogyasztása, valamint a nagy mennyiség is bajt eredményez. A szervezetbe ugyanis folyamatosan áramlik a fitoösztogén, mely egyrészt ösztrogéndominanciát okoz, mely meddőséghez vezet. Másrészt hatással van a pajzsmirigyre is. Az ösztrogén hatására - így pedig a fitoösztrogén hatására is – a májban TBG fehérje, vagyis thyroid megkötő globulin keletkezik. Ennek az anyagnak a feladata a pajzsmirigy aktív hormonjainak a megkötése. Ösztrogéndominancia mellet a máj fokozza a TBG termelését is, ez pedig túlságosan sok pajzsmirigy hormon megkötését eredményezi, mely végül pajzsmirigy alulműködési tüneteket okoz. Azon túl, hogy erősíti a meddőség kialakulásának esélyét, számos más területen is gondokat okoz, így a testsúlyt is befolyásolja, hasi hízást okoz.

Szójabab, Kép: pixabay

A szójafogyasztás mérséklésével a hormonális egyensúly visszaszerezhető lenne, de a folyamat nem ilyen egyszerű. A rendszer elcsúszása ugyanis hatással van az emésztésre, az anyagok visszaszívására, a szaporodásra, a haj, körmök állapotára és még sorolhatnánk. Ha a fitoösztrogének már nem is zavarnak be a képbe, az elcsúszások helyreállása sokszor nem megy magától, egyszerűen azért, mert nincs elég tápanyag a szervezetben, hogy mindent helyreállítson - mondja dr. Angyal Géza.

Tápanyagpótlás

A szervezet egyensúlyáról a tápanyagok gondoskodnak. Ezek szükségesek a hormontermelő mirigyek megfelelő működésének fenntartásához, vagyis tulajdonképpen a tápanyagok felelnek a hormonális egyensúlyért is. De nemcsak ezért. A tápanyagok építik fel a sejteket, ezek adják az energiát minden folyamathoz, az egyszerűektől egészen a legbonyolultabbakig.

Napjainkban azonban a tápanyagok pótlása nehézkes lett. Ennek oka a csökkent bevitel és a fokozott felhasználás együttes jelenléte. A csökkent bevitelt az élelmiszerek beltartalmának jelentős romlása okozza (vegyszerezés, tömeggyártás, a termőföld tápanyagtartalmának csökkenése, stb), a fokozott felhasználás oka pedig az életmódunk. A stressz, a szmog, a vegyi anyagok mind romboló hatást gyakorolnak a szervezetre. A rombolást kivédeni és a károkat helyrehozni pedig energiaigényes, vagyis tápanyagigényes folyamat. Ezek összességében eredményezik azt, hogy ma az emberek jelentős része relatív tápanyaghiánnyal éli a mindennapjait.

Ez hosszabb távon azonban a rendszer – mint az endokrin rendszer, vagy éppen a szaporító szervrendszer - csökkent, eltolódott működését okozza, vagyis például hormonproblémákat, meddőséget vált ki.

Kép: pixabay

Kiemelt időszakok

Az ember életének vannak kiemelten tápanyagigényes részei. Ilyen a várandósság is, amelyhez a fokozott tápanyagbevitel elengedhetetlen, és ma már ezt a szakemberek ajánlása alapján is többnyire várandósvitaminnal lehet elérni az étkezés mellett. Azonban van, amire figyelni kell. A téma elején volt szó róla, hogy a növényi táplálékból a vas felszívódása alacsony, aminek az oka az, hogy nincsenek meg mellette azok az anyagok, melyek segítenék a beépülését. Ez nem csak a vas esetében igaz, minden anyag beépülését segítik más anyagok, mint a cink és a réz esetében, vagy éppen a D-vitamin és a kalcium kapcsolatában. Vagyis a kiválasztott vitaminkészítménynek komplexnek kell lennie. Kiemelten fontos az is, hogy biológiailag aktív kötéssel legyenek jelen az anyagok (pl.: -citrát; -glükonát), hiszen így azok felszívódási aránya akár 80%-kal is jobb lehet.  A hízás elkerülése és a magzat legjobb ellátása miatt pedig a vitaminnak illeszkednie kell az eltérő trimeszterek eltérő igényeihez is.

Amennyiben a várandósság elérése nem cél, de az eltolódás tapasztalható - akár férfi, akár nő esetében - a tápanyagpótlás akkor is indokolt, és a készítménynek is hasonló feltételeknek kell megfelelnie.

(Forrás: ratkotunde.hu)

Kép: pixabay

A terhesvitaminok körül a piaci légkör igencsak nagy  felhajtást generál. Ez nem is csoda, ha azt nézzük, hogy Magyarországon jelenleg gyakorlatilag minden negyedik terhesség vetéléssel végződik. Ez persze nem csak és kizárólag az ásványi anyag és vitaminhiánnyal magyarázható, ám az okok között jelentős szerepet tölthet be ez is.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.