Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ne engedj a fognyűvőnek!

Sokan gyermekkori rossz élményeik miatt félnek, és kerülik a fogorvost. Dr. Cakó Annamária fogorvos, szájsebész szerint Magyarországon az emberek nagy százaléka csak akkor megy fogorvoshoz, ha már baj van. A szakorvos most azt is elárulta, mit tegyünk, hogy a következő generációnak már ne mumus, hanem barát legyen a fogorvos.

- A félelem alapvető emberi érzés, aminek sok összetevője van. A felnőttkori félelem nagyon sokszor rossz gyerekkori élményből fakad. Pontosan ezért fontosnak tartom, hogy mi, fogorvosok megtanítsuk a gyerekeket helyesen fogat mosni, elmagyarázzuk, hogy miért kell a fogszabályozás, amivel sok felnőttkori probléma elkerülhető – magyarázta a doktornő.- A partnerként kezelt gyereknek van bizalma, közösen le tudjuk küzdeni a félelmeket. A kezelések alkalmával a gyerekek megszokják a rendelői közeget, az később sem ismeretlen a számukra. A szorongás, félelem oldására talán a legjobb a páciensek bizalmának elnyerése, persze, ha kell, ott a homeopátia is – hívta fel a figyelmet Dr Cakó Annamária. aki azt is hozzátette, a fogorvost nem szabad kerülni, legalább évente egyszer nézessük meg magunkat, de a bajok számát csökkenteni lehet jó szájhigiéniával, kiegyensúlyozott táplálkozással, jó anyagcserével, jó cukor-háztartással is.A kismamák tisztában vannak azzal, hogy bizonyos dolgokra figyelniük kell, és ellenőriztetniük kell azokat a megfelelő szakemberekkel. Ezek jellemzően nőgyógyászati dolgok, de akad köztük fogászati, vagy éppen emésztési, dietetikai kérdés is. A gond azonban az, hogy lényegében csak elmennek az ellenőrzésre, és ezzel letudták a dolgot. Pedig ez igencsak kevés, már ha az egészségük megőrzése, vagy éppen a fogaik megtartása a cél. A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos segít eligazodni.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.