Augusztus 20-a hazánk államalapítás ünnepe mellett az Új kenyér ünnepe is. Ennek apropójából összegyűjtöttünk néhány izgalmas információt a kenyérről, amit eddig valószínűleg te sem ismertél.
Augusztus 20.-át a kenyér ünnepének is nevezik. De vajon mikor és hogyan történt mindez? Alábbi cikkünkből, sok más érdekesség mellett erre is fény derül.
Hagyományos kenyér (Foto: Készítette: Takkk - Transferred from hu.wikipedia, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=5508326)
Csak néhány jelző, amit a kenyérre mondunk, ami a történelem folyamán az emberiség egyik alapeledeleként szolgált. A kenyér manapság rengeteg típusban megtalálható a boltok és pékségek polcain. Elkészítése és az elkészítésének gyakorlata emberenként és országonként is változik. Hiába fogyasztjuk évek óta, mégis sok mindent nem tudunk erről a különleges ételről.
Most hoztunk 10 érdekességet, amit te is megtudhatsz a kenyérről, és biztosak vagyunk benne, hogy amikor legközelebb egy szelet kenyér a tányérodra, másképp fogsz ránézni.
A kutatók megállapították, hogy a kenyér több mint 30.000 éves múlttal rendelkezik és az idők során sokat változott úgy az összetétele, mint a megjelenési formája. A kenyérnek a Bibliában is nagy szerepe volt, de a legelső kelesztetlen kenyértípust a felső paleolitikum korszakából származtatják. Az első kelesztett kenyeret az ókori Egyiptomban készítették. Az ókori kenyérkészítésben a görögök jeleskedtek leginkább, ők több mint 70-féle kenyeret sütöttek. A rómaiak a IV. században már pékségeket üzemeltettek a városaikban.
Tudtad, hogy a kenyérnek világnapja is van? Bizony! A Pékek Világszövetsége 2001-ben jelölte ki október 16-át a Kenyér Világnapjának!
A kenyeret, mielőtt megszegték gyakran kereszttel jelölték meg, főként faluhelyeken. Ennek vallási vonatkozása van, hiszen az, hogy egy keresztet rajzolnak a kenyérre késsel, azt jelenti, hogy ez egy Istentől kapott adomány, amit ezzel köszönnek meg mielőtt kisül, és elfogyasztanánk.
A kenyeret mindenhol nagy becsben tartják. Nem volt szabad rálépni, eldobni. Ha leesett a földre, azonnal rá kellett fújni, és meg kell csókolni. A kenyér a jólétet, a bőséget és a termékenységet jelentette a családoknál, így nagyon vigyáztak rá.
A szeletelt kenyeret 1912-ben találták fel. Egy amerikai ékszerész (Otto Frederick Rohwedder) készítette el ekkor a kenyérszeletelő gép prototípusát, melyet 1928-ban szabadalmaztattak. Az eredeti kenyérszeletelő gép Amerikában nem csak felszeletelte, hanem be is csomagolta a kenyeret. Mindenki imádta a masinát.
A németországi Ulmban található az egyik leggazdagabb gyűjteménnyel rendelkező Kenyér Múzeum.
Több száz típusú kenyér létezik a világon, melyek mind különböznek méretükben, összetételükben, textúrájukban és formájukban. A kenyér "teremhet" a fán is. Ilyen a brazíliai indiánok egyik különleges eledele is: a manióka, amiből szintén kenyeret készítenek. A földbõl kiszedett gumókat lereszelik, a nedves pépet jól kipréselik, majd napon megszárítva a kapott lisztből készítenek lepényt, vagy kenyeret. Olaszországban a foccaccia és ciabatta, Franciaországban a bagett, Németországban a pumpernickel igen népszerű kenyérváltozatok. Görögországban a pitát, az arab országokban a khubz-ot, Dél-Amerikában a tortillát, míg Indiában, Pakisztánban és Bangladeshben a chapati vagy naan elnevezésű lepénykenyeret kedvelik leginkább.
A kenyér alapélelmiszernek számít a világon és rengeteg közmondás, szólás kapcsolódik hozzá.
A kenyér eredete mondákban, eposzokban, vallásos szövegekben írásos formában megtalálható a mezopotán, asszír, egyiptomi, görög, római írásokban is. Megjelenik a fáraók sírjainak díszes falán, a görög frízek életképeiben. A keresztény vallás különös tiszteletet adott a kenyérnek, a vallási szertartásokon a kovásztalan kenyér (vagyis az ostya) Jézus szent testét szimbolizálja.
Augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön 1949 óta az Új kenyér ünnepét is megtartjuk. Bár bevezetése politikai akarat és nem szokás vagy néphagyomány útján történt, a „mesterséges hagyomány” találkozott a szélesebb rétegek értékrendjével, így elfogadott hagyománnyá vált ünneplése. Az ünnep jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér.
Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.