Ravioli
Hozzávalók: a tésztához 50 deka liszt, 5 tojás, só, 2 evőkanál olívaolaj. A töltelékhez 40 deka darált marhahús, 25 deka parmezán, 20 deka parajpüré, 6 deka vaj, 1 tojás, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 deci vörösbor, csipetnyi őrölt bors, oregánó.
Elkészítése: a lisztből a tojásokkal, sóval és olajjal kemény, sima tésztát gyúrunk, majd letakarjuk, és fél órát pihentetjük. A töltelékhez az olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát, hozzáadjuk a darált húst, és összepirítjuk. Beleöntjük a vörösbort, lefedve tovább pároljuk, majd sóval, borssal, oregánóval ízesítjük, végül hozzáadjuk a parajpürét, a parmezán felét és a tojást, s az egészet jól összedolgozzuk. Az egy milliméter vékonyra kinyújtott tészta egyik felére kiskanállal diónyi halmokat rakunk a masszából egymástól 4-5 centi távolságra, erre ráhajtjuk a tészta másik felét, s a sorközöket jól összenyomkodjuk. Derelyevágóval négyzetekre vágjuk, majd forró sós vízben kifőzzük. Leszűrve forró vajban megforgatjuk, és a maradék reszelt parmezánnal megszórva tálaljuk.
Cannelloni
Hozzávalók: a töltelékhez 50 deka darált marhahús, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 evőkanál olívaolaj, 1,5 deci vörösbor, ízlés szerint kakukkfű, oregánó, só és őrölt bors. A mártáshoz: 5 deka húsos szalonna, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, 3 paradicsom, 1 deci vörösbor, só, őrölt bors, 4 evőkanál reszelt parmezán. Tésztalapokat készen vásárolhatunk.
Elkészítése: a töltelékhez a serpenyőben felforrósítjuk az olajat, megpirítjuk rajta a finomra vágott vöröshagymát és a szétnyomott fokhagymát, hozzáadjuk a húst, a paradicsompürét, a bort és a fűszereket. Az egészet összepirítjuk. A készen vett tésztalapokat sós vízben kifőzzük, hideg vízzel leöblítjük, majd elosztjuk rajtuk a tölteléket. Ezután egyenként feltekerjük őket, és kivajazott sütőedénybe egymás mellérakjuk. A mártáshoz a kockára vágott szalonnát kiolvasztjuk, megpirítjuk a zsírban a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, s végül a paradicsompürével, a borral és fűszerekkel sűrűre főzzük. A kész mártást ráöntjük a tésztatekercsekre, megszórjuk a parmezánnal, majd a tepsit előmelegített sütőbe tesszük, amíg a sajt ráolvad a tésztára.
Quiche
Hozzávalók: egy csomag mirelit vajastészta, 50 deka hámozott paradicsom, 25 deka kecskesajt, 1 ág friss kakukkfű, 1,5 deci tejszín, 1 tojás, só, pici reszelt szerecsendió, 1 evőkanál vágott zöldpetrezselyem.
Elkészítése: a vajastésztát fél centi vastagra kinyújtjuk, és belehelyezzük egy kivajazott tepsibe. A paradicsomot felkarikázzuk, a kecskesajtot felszeleteljük, és rétegesen rárakjuk a tésztára, majd megszórjuk az apróra vágott kakukkfűvel. Belekeverjük a tejszínbe a tojást, sózzuk, szerecsendióval és a petrezselyemzölddel ízesítjük, majd leöntjük vele a rétegezett tésztát, és forró sütőben megsütjük.
GASZTRO
3 szuper finom tészta recept -Ravioli, Cannelloni és Quiche
A 3 szuper finom tészta recept, a Ravioli, Cannelloni és Quiche. Akik már kóstolták valamelyiket is, tudhatják, hogy megéri megtanulni otthon is elkészíteni.
Rózsaszín aperitivo, friss csavarral
Egy nyári italnál az íz mellett a látvány is számít: a jég között megcsillanó rózsaszín korty már az első beszélgetés előtt megteremti a teraszozás hangulatát.
Az ír krémlikőr varázsa: minden, amit tudni kell róla
Az ír krémlikőrök közül kiemelkedő ital különleges ízvilágával sokak kedvence lett.
A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig
A reggeli kávé illata sokunk számára a nap legkellemesebb momentuma lehet.
A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai
Amikor lisztet vízzel keversz, a búzasikér — a búzaliszt egyik fő fehérjéje — különleges struktúrát hoz létre, ami nagymértékben befolyásolja a tészta szerkezetét és minőségét.
Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége
Gondoltál már arra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elérni a fogyási céljaidat, ha minden nap pontosan tudnád, mennyi kalóriára van szükséged?
Ízletes mexikói ételek Budapest szívében
Budapest sokszínű gasztronómiai kínálata folyamatosan bővül, és egy különleges élményt nyújtó helyszínen mindig újabb meglepetések várják az ínyenceket.
Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora
Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli
Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?
Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról.
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött
Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.