Ha esetleg csak keményebb őszibarackunk van otthon, az is megteszi. Persze csak akkor, ha még nem ettük magunkat degeszre belőle. Ami lássuk be ezekben a hetekben abszolút megeshet bárkivel. Szóval, ha maradt egy kis nektarin otthon, akkor abból süss egy remek pitét.
Barackos pite nektarinból

Hozzávalók:
30 dkg liszt
30 dkg nektarin vagy őszibarack
10 dkg porcukor
1teáskanál sütőpor
2 tojás
15 dkg puha vaj
0, 5 dl tejföl
Elkészítés:
A nektarint megmossuk, elfelezzük, kimagozzuk, majd megszórjuk a porcukor felével és állni hagyjuk. Addig elkészítjük a tésztát. A lisztet elkeverjük a maradék cukorral és a sütőporral. Hozzáadjuk a puha vajat, a tejfölt, és egy egész tojást, kézzel összemorzsoljuk, majd gyors mozdulatokkal egynemű tésztává gyúrjuk. Cipót formázunk belőle, fóliába csomagoljuk, és berakjuk fél órára a hűtőszekrénybe. Utána a tészta kétharmadát lisztezett felületen 3-4 mm vékonyra nyújtjuk. Beletesszük egy piteformába úgy, hogy legyen pereme is. Villával megszurkáljuk. Rárakjuk a lecsöpögtetett barackot. A maradék tésztát kinyújtjuk, felcsíkozzuk és rárakjuk a sütemény tetejére. Lekenjük a felvert tojással. 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük.
Még több pite: