Életforma.hu

GASZTRO

Bolíviai napindító: empanada

Dél-Amerikában a hússal töltött tésztabatyut nemzeti eledelként fogyasztják. Népszerű reggel is ezzel indítani a napot, de ne csodálkozzatok, ha a nap többi szakában is folyamatosan találkoztok vele a világban.

Az empanadast, a hússal töltött tésztabatyut Dél-Amerika valamennyi országában nemzeti eledelként tartják számon. Mind a tészta elkészítésének, mind pedig a belevaló töltelékeknek számtalan variációja ismert. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd fél napig hideg helyen pihentetjük. A tésztát 2 mm vastagra kinyújtjuk, s egy nagyobb átmérőjű pogácsaszaggatóval karikákat szúrunk ki belőle. A korongok egyik felére 1 evőkanálnyi tölteléket helyezünk, majd ráhajtjuk a másik felét. A széleket gondosan összenyomkodjuk, hogy a sütésnél ne folyjon ki a töltelék. A tésztabatyukat bő, forró olajban kisütjük. Tepsibe sorakoztatva, forró sütőben is süthetjük, ekkor  tojássárgájával kenjük meg a batyuk tetejét.

Latin-amerikai reggeli: empanada. Fotó: Depositphotos

Csirkés töltelék: a húst kis kockákra vágjuk. Az ugyancsak kockákra vágott zöldségeket kevés zsíron megdinszteljük, hozzáadjuk a paradicsompürét meg a csirkehúst, és rövid ideig pirítjuk. Sóval, borssal, frissen vágott bazsalikommal és petrezselyem zöldjével ízesítjük, majd kevés vízzel puhára pároljuk.
Marhahúsos töltelék: a húst kétszer ledaráljuk. A finomra vágott hagymát a zsíron megfuttatjuk, azután hozzáadjuk a kis kockákra vágott tojásfehérjét, az olívabogyót, a paprikát meg a póréhagymát. 2-3 percig pirítjuk, sóval, őrölt borssal, kevés cukorral, zúzott fokhagymával, oregánóval, reszelt szerecsendióval, egy késhegynyi pirospaprikával és egy csipetnyi köménnyel fűszerezzük. Aláöntünk egy kevés vizet, és 20-25 perc alatt puhára pároljuk, zsírjára sütjük.
Sajtos töltelék: a sajtokat lereszeljük, és alaposan összegyúrjuk a leforrázott és lehéjazott paradicsommal, a liszttel, sóval, borssal meg a frissen aprított petrezselyem zöldjével és bazsalikommal.

Otthon is könnyen elkészíthető: Fotó: Pixabay

 

Hozzávalók 4 személyre: tészta, 30 dkg finomliszt, 30 dkg vaj, fél kávéskanál só, 1 tojássárgája, 1 dl víz, 1 evőkanál ecet.

Csirkés töltelék: 20 dkg csirkemell, 1 kaliforniai paprika, 1 vöröshagyma, fél szál póréhagyma, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 csokor petrezselyem zöldje, bazsalikom, só, őrölt bors, 1 evőkanál zsír.

Marhahúsos töltelék: 20 dkg marhahús, 1 főtt tojás, 3-4 szem olívabogyó, 1 kaliforniai paprika, 1 vöröshagyma, fél szál póréhagyma, fél evőkanál kristálycukor, 1 gerezd fokhagyma, oregánó, szerecsendió, 1 késhegynyi pirospaprika, 1 csipet őrölt kömény, 1 evőkanál zsír, só, bors.

Sajtos töltelék: fél csokor petrezselyem zöldje, 10 dkg trappista sajt, 5 dkg füstölt sajt, 5 dkg ementáli sajt, 1 db  paradicsom, kevés finomliszt, só, bors, fél csokor bazsalikom, olaj a sütéshez.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.