Ez az étel az egyik legnépszerűbb reggeli fogás Kolumbiában. Állítólag Cundinamarca megyéből származik, mely Kolumbia középső részén terül el és körülöleli Bogotát, ahol szintén gyakran esznek changuát reggelire - tudtuk meg a Moha és sáfrány blog írásából.
Az eredeti verzióban nincs vargánya és spenót, azokat a blog írója tette hozzá, de véleménye szerint egyáltalán nem tett rosszat neki. A hagyományos változat vízzel készül, de ha arra adná az ember a fejét, hogy ne reggeliként, hanem levesként egye, mehet bele alaplé is nyugodtan. Elképesztően egyszerű megcsinálni, csak az időzítésre kell figyelni, mivel a tojásnak 3 percre van szüksége és a pirítósnak meg a vargányának is akkorra kell elkészülnie.
Ha kipróbáljátok, tuti, hogy mostantól más is eszetekbe fog jutni az országról a drogkartellek és Shakira, Kolumbia szülöttje mellett!
Hozzávalók (2 főre):
A leveshez: 3 dl tej, 2 dl víz vagy alaplé (zöldség vagy csirke), 2 tojás, 1 tk. só, 2 marék bébispenót, 2 tk. a koriander, 2 tk. újhagyma.
A vargányához: egy nagyobb fej vargánya vékony csíkokra vágva (ha csak szárítotthoz juttok hozzá, áztassátok be a használat előtt kicsit), olívaolaj, frissen őrölt bors, nagy szemű só.
A tálaláshoz: 6 karika baguette megpirítva (más fajta kenyér is jó), 1 nagy marék friss koriander közepesre vágva, 1 szál újhagyma karikákra vágva.
A tejet és a vizet felforraljuk a sóval, majd ha már forr, alacsonyabbra vesszük a lángot és óvatosan beleütjük a tojásokat (érdemes egy kis tálkába ütni és onnan belecsúsztatni), majd hozzáadjuk a koriandert és az újhagymát (csak egy keveset, ami a leves hozzávalóihoz van írva).
Amint belekerültek a tojások, el kell indítani egy stoppert, ugyanis 3 perc kell nekik (nem több, nem kevesebb) és közepes lángon gyöngyözve forraljuk. Mikor 2 percük van hátra a tojásoknak, óvatosan beledobjuk a spenótot, hogy kicsit összeessen. A vargányát magas lángon sóval és borssal hirtelen megsütjük.
Tálalásnál alulra megy a leves, amit bőségesen megszórunk korianderrel és újhagymával, a tetejére mehet a vargánya és óvatosan rárakjuk a pirított kenyeret (aki nem szereti, hogy elázik, tálalhatja mellé is).
BRUTÁL REGGELIK A VILÁGBAN-sorozatunk előző részeit itt találjátok:
-
-
Az igazi angol reggeli
-
Croque Monsieur és Croque Madame, na és a francia pirítós
-
Amerikai palacsinta és a lazacos bagel
-
Mit esznek Japánban?
-
Shaksouka, az izraeli reggeli
-
Kaviár és szirnyiki, az orosz reggeli
- Svájcban müzlivel kezdik a napot
- Bolíviai napindító: empanada
- Congee: a kínaiak ezzel kezdik a napot
- Costa Ricán kezdd a napot Galli Pintovval!
- Hafragratur: az izraeli reggeli
- A svédek fahéjas csigája: Kanelbullar
- Marokkói reggeli: baghrir, az ezerlyukú palacsinta
- A malájok reggelije: Nasi lemak
- Balinéz reggeli: Bana pisang
- Dominikai napindító: Mangú, a főzőbanán püré
-