Életforma.hu

GASZTRO

Erre a tortára ugranak a gyerekek! Marcipános Thomas

A gyerekek megőrülnek a mesefigura formájú tortákért, de ezek elkészítése nem könnyű feladat. Egy őszinte Thomas-torta story hű olvasónktól, aki belefogott és megsütötte a gyerekeknek a kis gőzmozdony formájú süteményt.

Első menet

Először is sütöttem 16 tojásból két piskótát. Egyet egy kisebb ikeás tepsivel, amibe jó sok tésztát tettem, jó magas lett, a másikat egy nagyobb, amolyan „gyári” tepsivel, amit a sütőhöz adnak.

Hozzávalók

16 tojás

16 kanál porcukor

16 kanál liszt

2 sütőpor

A tojásokat kettéválasztottam, a sárgákhoz hozzákanalaztam a 16 kanál cukrot, és habosra kavartam. Ebbe belekevertem a sütőport – én ilyenkor szoktam, mert így a fehérjehab összetörése nélkül  jól el lehet keverni.

Felvertem a fehérjét, és a sárgájához kevertem két menetben. Sárgás cukorkeverék + fél fehérjehab + 10 kanál liszt. Óvatosan összeforgatom, majd a maradék fél hab és 6 kanál liszt.

Először a kisebb tepsit töltöttem 2/3-ig, megsütöttem. Ez alatt beletöltöttem a nagy tepsibe a maradékot, majd azt is megsütöttem.

Eddig jól sikerült minden. A kihűlt piskótákat összeformáztam (hú, milyen jó) a kép szerint.

A kisebbik tepsiben sült piskóta széléből levágtam egy-egy 5 centis csíkot, majd kettévágtam a vastagságát.

A nagyobb piskótából levágtam egy piskótatekercsre valót, ami a Thomas eleje lesz. Majd egy-egy szelet tekercset oldalra.

Végül a megmaradt piskótát 4 darabra vágtam, ez lesz a gépház a piskótatekercs mögött.

Második menet

A krém elkészítése.

Hozzávalók

35 deka vaj

2 nagyobb csokinyúl a fagyasztóból vagy egy nagy tábla étcsoki

2 csokis főzős puding

8 deci tej

4-5 kanál porcukor

Megfőztem a két csokipudingot 8 deci tejjel az egy liter helyett, hogy kicsit sűrűbb legyen. Hagyjuk kihűlni (erkély, terasz, ablakpárkány)!

Eközben a vajat felkockázzuk, porcukorral habosra kavarjuk. Ha étcsokit használunk, akkor több cukorral, ha csokinyúl/mikulás/tojás- stb. maradékot, akkor kevesebbet. Ha hideg a vaj, akkor egy kanál LANGYOS pudingot is tehetünk bele. Fontos, hogy ne legyen forró.  A csokit vízgőz felett felolvasztjuk és a HIDEG pudinghoz kavarjuk.

Ekkor van egy csokis keverékünk és egy vajas cukros keverékünk. A vajashoz kavarjuk kanalanként a csokist. Egy nagy habos, csokis krémünk lett! Jó sok.

Harmadik menet

A marcipánszínezés.

Hozzávalók

60 deka marcipán

kék, piros, fekete és sárga színezék

Vegyünk színezetlen marcipánkenyet! Ezeket ételfestékkel megszíneztem, átgyúrtam. Fekete festék nem volt, jó sok kékkel és pirossal sötétlila lesz…. és sárgát sem találtam, tehát maradt a natúr, vajszínű marcipán. A marcipán megszínezve már kicsit hangulatromboló volt, mert nem olyan színek lettek, mint Thomaséi, de itt még mindig úgy voltam vele, hogy ez még elmegy.

Negyedig menet

Az egyik recept szerint, amit a neten találtam, itt csak annyi áll: vonjuk be marcipánnal, majd díszítsük. Hát persze…

Marcipán nyújtása ahogy én gondolom: pici porcukor és nyújtófa, leheletvékonyra kinyújtjuk, rálibbentjük a tökéletes tortára.

Marcipán nyújtása, ahogy a marcipán gondolja: ragad, tapad, nyúlik, szakad – semmi légiesség, semmi habkönnyűség.

Marcipán nyújtása, ahogy a férjem gondolja: ZSÍRPAPÍR (sütőpapír), én sírtam a konyhában, ő hozta a mentőötletet… és jelentem, teljes és totális siker.

De eddigre már félig rajta volta Thomason a kabát, tehát már csak a maradék részek lettek könnyebben bevonhatók. Kiküzdöttem. Díszítőelemeknél nurofenes kinyomóval vékony dekorcsíkot nyomtam, és nagyon örültem. Na, nem a csodálatos eredménynek, sokkal inkább annak, hogy végre vége lett, és mosogathatok.

Forrás: babbago.hu


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.