Életforma.hu

GASZTRO

Erre kell figyelni a szendvicssütők és grillek takarításánál

Kis odafigyeléssel megőrizhető a hosszú élettartamuk. Jöjjön néhány hasznos tanács, hogy a te készüléked is sokáig szolgáljon.

A nyári szezonban a szendvicssütők és a grillek jelentős igénybevételnek vannak kitéve. Ezért fontos figyelmet fordítani a karbantartásukra és a takarításukra, mert így elkerülhető a sütőlapok idő előtti cseréje. „Ahogy minden konyhai és kisháztartási gépre, úgy ezekre is igaz, hogy első használat előtt mindig célszerű elolvasni a használati útmutatójukat, így kivédhetők a nem megfelelő tisztításból adódó problémák” – hívta fel a figyelmet Nagy Tamás, a Sencor szervizvezetője.

Az elektromos szendvicssütőknél általánosságban véve a leginkább a felületi sérülések elkerülésére szükséges odafigyelni. Amennyiben sütőlapjuk megsérül, vagy megkarcolódik, akkor idővel a rajta lévő bevonat leválhat és tönkre mehet. „Hozzánk a legyakrabban azért fordulnak, mert érdeklődnek, van-e az adott készülékhez pót szendvics-, vagy gofri sütőlap, ami nem csoda, hiszen elővigyázatlanság miatt ezek mehetnek a leghamarabb tönkre” – hívta fel a figyelmet Nagy Tamás, a Sencor szervizvezetője.

Erre kell figyelni a szendvicssütők és grillek takarításánál (Foto: Sencor)

Beépített vs. kivehető sütőlapos

A szendvicssütők terén vannak kivehető, illetve beépített sütőlappal rendelkező változatok. Utóbbi esetén meglehetősen körültekintően kell eljárni a karbantartásnál, mert vigyázni kell arra, hogy ne folyjon be sehová víz a készülék belsejébe. Ha ez mégis megtörténne, akkor érdemes az ilyen készülékeket fejjel lefelé egy mosogatóruhára fektetni, hogy ki tudjon belőlük folyni a víz. A kivehető lapos szendvicssütőket egyszerűbb takarítani, hiszen ezeknél a sütőlapokat általában be lehet tenni a mosogatógépbe, vagy könnyedén el lehet őket mosni folyóvíz alatt egy puha szivaccsal. Nagyon makacs szennyeződéseknél pedig az áztatás jelenthet megoldást.

Kontaktgrillek

A kontakt grilleket általában rácsos, illetve sima felületű sütőlapokkal látják el. „Ezek igen könnyen takaríthatók, hiszen ezeket mosogatógépben is el lehet mosni. Mivel sütőlapjaik integrált, vízálló fűtőszállal rendelkeznek, nem baj, ha víz éri őket”- hívta fel a figyelmet a Sencor szakértője. A sütőlap mellett a kontakt grilleknél oda kell még figyelni a csepegtető tálca takarítására is, mert adott esetben a tárolásnál kifolyhat belőlük a benn felejtett zsiradék, kellemetlen szagokat okozva ezáltal a konyhában.

A grill sütőlapoknál ugyancsak nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy tisztítás vagy használat közben ne sérüljön meg a sütőlap bevonata.

Sajnos időről-időre találkozunk olyan cserére szoruló grill lapokkal, amelyek azért karcolódtak meg, mert a felhasználó többször is inkább villával fordította meg rajta a húst. Ez azért baj, mert a karcolódásoknál a hús már le tud égni, ami pedig azt eredményezi, hogy nehezebb lesz tisztítani a sütőlapot

– figyelmeztetett Nagy Tamás. Hozzátette: könnyebb lehet a takarítás akkor, ha a sütés előtt egy papírtörlővel leitatjuk a felesleges húspácot a hússzeletekről. Így ugyanis sokkal kevesebb zsiradék éghet rá a sütőlapra, ezáltal pedig a tisztítás is sokkal kevesebb vesződséggel fog járni.

Általánosságban véve elmondható, hogy mind a szendvicsütő, mind pedig a kontakt grill sütőlapjainak tisztításához nincs szükség speciális oldószerre, a sima mosogatószerrel kevert víz elegendő lehet. Másfajta, agresszív oldószerek rongálhatják a sütőlapok bevonatát, szélsőséges esetben akár le is oldhatják a tapadásmentes védő bevonatot. Megfelelő odafigyeléssel tehát hosszú éveken át szolgálhatják a felhasználókat a szendvicssütők, illetve a grillsütők.

Ezt is olvasd el:


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.