Életforma.hu

GASZTRO

Ezért kell most a Balcsira menni

Ilyenkor is sok minden történik a Balatonon, erről az itteni pincészetek, éttermek és más vállalkozások gondoskodnak. Noha mindig szívesen megyünk bármilyen rendezvényre az országban, sokkal jobban szeretnénk, ha ide, hozzánk jönnének el az emberek, még télen is - írja az ismert pincészet vezetője Bujdosó Feri honlapján. Nézzünk körül mi is!

Túl vagyunk az Adventi GasztroPiknik rendezvényén, ami ismét jól sikerült. Az éttermek kitettek magukért, a borok mellett előkerültek még a pálinkák is.

Kép: Bujdosó pincészet

Igyekeztem mindent megkóstolni - írja az ismert dél-balatoni borász -, a kedvenceim a boglári Gianpiero’s étterem által hozott omlós szarvassült szarvasgombával, a Kalóz húsgombóccal tálalt sütőtökfőzeléke és Bezerics Dani halászleve, harcsaparikása voltak. Látszik, hogy nem volt könnyű választani a sok finomság közül.

Sok forralt bor fogyott, és érezhető volt, hogy a testesebb vörösborok szezonja a tél, mi is a prémium vörösekkel készültünk. De azért kivittük a pezsgőnket is, ami most már a 18 hónapos degorzsálásán van túl. Érdekes, hogy már nem harsány a málnás íz, sokkal komplexebb lett, a királyleányka szépen beépült a pinot noir mellé, úgy látszik, érdemes a minimális érlelési időt alapból meghosszabbítani.

Ez a titkos kapocs Dom Perignon, Coco Chanel és Bujdosó Ferenc között
Balaton, nyár, vitorlázás, jó borok és gasztronómia. Valahogy így képzeljük a tökéletes vakációt a magyar tengernél. És hogy még teljesebb legyen az élmény, a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet egy igazi, dél-balatoni stílusú tradicionális pezsgővel rukkolt elő. Részemről Coco Chanellel értek egyet, és azonnal megkóstolom!

Téli, balatoni programajánló

Az elkövetkező hónapokban - természetesen a szilveszteren túl - lesz még egy utószilveszter is január 5-én, a Déli Téli Party, február 2-án pedig a már hagyományos Gasztrofarsangra várunk mindenkit. Siófok városa 50 éves, egész évben rendezvényekkel vár mindenkit - tele, koncertekkel, vásárokkal, gasztroprogramokkal, oda is érdemes ellátogatni.

A környék egész évben nyitva tartó éttermeit is ajánlom, a téli fogások mellé meg lehet kóstolni a dél-balatoni vörösborokat és a testesebb fehéreket, meg persze be lehet jelentkezni pincelátogatásra is az itteni borászatokhoz.

Vörsön található az ország legnagyobb betleheme, ami igazán különleges és szezonális látnivaló vízkeresztig, ha pedig valaki gyerekkel jön, Hévízen, Zalakaroson és Kehidakustányban nagyszerű fürdőket talál.

Még érdemes kihasználni a hómentes időszakot, és elmenni gombászni a közeli erdőkbe. Nincs már túl sok, de azért lehet találni például laskát, közben sétálni, élvezni a jó levegőt, madarakat, néha őzeket látni közben. Én azért már nagyon várom, hogy leessen a hó, akkor különösen szép az erdő, és szánkózhatunk Beával - olvasható a borászat honalpján.

Nem csinálódik, hanem születik – ilyen az igazán jó bor
Frissen erjedt borok, buborékok, ünnepi hangulat, sok-sok jó kedélyű, borászttal foglalkozó ember egy kupacban – másodszor rendezett nagyon jól sikerült sajtóbemutatót Budapesten az év új boraiból a Dél-Balatoni borvidéknek a Wineglassn Sajtóklub. Ezúttal a Kaluzál téri vásárcsarnok egyik étterme adott otthont a kóstolónak. Nemcsak a könnyedebb, már lepalackozott friss borokat ízlehettük meg, hanem a későbbi, úgynevezett nagy borok – idézőjelben – bébi formáját is is megkóstolhattuk.

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.