Életforma.hu

GASZTRO

Halászlé - mindenféle jóval

A halászlé igazán sokoldalú finomság, és nem csak az időzítését tekintve. Amire most feltétlenül figyelnünk kell, az az igazi téli magyaros módi: sokféle hallal sokféle fűszerrel igazán nem szabad kihagyni!

 

Kép: Wikipedia

Hozzávalók

● 1,5-2 kiló vegyes hal (ponty, harcsa, kecsege, süllő)

● egy-két halfej

● 30 deka halnyesedék és belsőség

● 2 nagy fej vöröshagyma

● 2 zöldpaprika

● 2 paradicsom vagy ennek megfelelő mennyiségű lecsó

● 1 gerezd fokhagyma

● pirospaprika

● pici törött bors

● 1 deci vörös bor

● só és megfelelő mennyiségű víz.

Elkészítése

A többféle halat megtisztítjuk, darabokra vágjuk, és besózzuk. A halak fejét, gerincét és az uszonyokat, valamint a belsőséget külön lábasban főzzük a karikára vágott vöröshagymával. Ha a víz forrni kezd, meghintjük pirospaprikával, sóval, és körülbelül egy órán át főzzük. Ezután a levest átszűrjük, és ráöntjük a besózott halakra. Hozzátesszük a halikrát, illetve haltejet, a zöldpaprikát, paradicsomot, a bort, és 20 perc alatt készre főzzük. Akkor jó a halászlé, ha az edényből fölszálló gőztől a kezünk összetapad.

Életforma-tippek

A halászlét főzés közben nem szabad kevergetni, csak rázogatni.

● Kétségkívül megoszlanak a vélemények, ami a halászlét illeti. Persze érdemes meggyőzni bárkit arról, hogy legalább kóstolja meg ezt az igencsak ízes és valóban önálló magyar ételt. Az dogig biztosan segít a megfelelően elkészített hazai ízeket a legjobb zománcozott öntöttvas lábas.

Az Életforma Shopban is érdemes még egyéb ötleteket is keresgélni!

További Életforma-receptek itt!

A receptekhez szükséges alapanyagok akciós árai

a Mindenár.hu

rendszeresen frissülő oldalán!

Áruházválasztóval!


A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig

A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig 

A reggeli kávé illata sokunk számára a nap legkellemesebb momentuma lehet.
A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai

A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai 

Amikor lisztet vízzel keversz, a búzasikér — a búzaliszt egyik fő fehérjéje — különleges struktúrát hoz létre, ami nagymértékben befolyásolja a tészta szerkezetét és minőségét.
Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége

Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége 

Gondoltál már arra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elérni a fogyási céljaidat, ha minden nap pontosan tudnád, mennyi kalóriára van szükséged?
Ízletes mexikói ételek Budapest szívében

Ízletes mexikói ételek Budapest szívében 

Budapest sokszínű gasztronómiai kínálata folyamatosan bővül, és egy különleges élményt nyújtó helyszínen mindig újabb meglepetések várják az ínyenceket.
Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora

Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora 

Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli

Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli 

Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?

Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád? 

  Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról. 
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött

Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött 

Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.
Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?