Életforma.hu

GASZTRO

Legjobb édesburgonyás receptjeink

Noha magyar neve megtévesztő lehet, jó tudnunk, hogy az édesburgonyának semmi köze a krumplihoz. Gumóit sütve, párolva, grillezve, főzve, pürésítve, húsok mellé köretként vagy főzelékként fogyaszthatjuk, édes sütemény, lepény is készülhet belőle, vagyis igen sokoldalú, ezt válogatásunk is megerősíti.

Kép: flickr.com

Egészséges chips

Sokak kedvence a chips, mint rágcsálnivaló, de a magas kalória- és zsírtartalma miatt nem illesztjük be az étrendünkbe, vagy nem szeretnénk hasonló felesleges kalóriákkal tömni a gyerekünket. Az, hogy odafigyelünk az egészségünkre, nem jelenti azt, hogy egyhangúan kellene étkeznünk. Édesburgonyából finom chips is készíthető, jóval egészségesebb hagyományos társánál.

 

Batátaleves gombával

Ennek a receptnek a nyomán egy fantasztikus, vitaminokban gazdag és különleges levest készíthetünk belőle. Egy kis gombával tesszük rá a koronát.

Kép: IKEA

Lazac édesburgonya- és lencsesalátával

Érdemes a svédeket kérdezni, ha lazacról van szó, nagyon értenek hozzá. És az is remek ötlet, hogy édesburgonyás, lencsés salátával tálalják.

Édesburgony-krémleves

Egyszerű krémlevesként is remekül működik, dúsíthatjuk egy kevés tejszínnel, a fűszerezése pedig kizárólag rajtunk múlik. Télen gyömbérrel, fahéjjal, melegebb időben azonban könnyedebb fűszereket válasszunk mellé.

 

Töltsd meg, mondjuk fetával és spenóttal!

Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com

Sokkal gyorsabban puhára sül a sütőben az édesburgonya, mint hagyományos társa, használjuk ezt ki, és a megsütött batátát töltsük meg mindenféle földi jóval!

Legyen belőle gnocchi!

Kombináld juhtúróval és medvehagymával, a siker garantált.

Édesburgonyás halpogácsa

Gondoltad volna, hogy halpogácsába téve is istenien működik az édesburgonya? Akár még arra is alkalmas, hogy azt is rávedd a halpogi elfogyasztására, aki egyébként nem túl nagy barátja a halnak. Na de édesburgonyával kombinálva....? Na ugye!


Rózsaszín aperitivo, friss csavarral

Rózsaszín aperitivo, friss csavarral 

Egy nyári italnál az íz mellett a látvány is számít: a jég között megcsillanó rózsaszín korty már az első beszélgetés előtt megteremti a teraszozás hangulatát.
Az ír krémlikőr varázsa: minden, amit tudni kell róla

Az ír krémlikőr varázsa: minden, amit tudni kell róla 

Az ír krémlikőrök közül kiemelkedő ital különleges ízvilágával sokak kedvence lett.
A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig

A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig 

A reggeli kávé illata sokunk számára a nap legkellemesebb momentuma lehet.
A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai

A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai 

Amikor lisztet vízzel keversz, a búzasikér — a búzaliszt egyik fő fehérjéje — különleges struktúrát hoz létre, ami nagymértékben befolyásolja a tészta szerkezetét és minőségét.
Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége

Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége 

Gondoltál már arra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elérni a fogyási céljaidat, ha minden nap pontosan tudnád, mennyi kalóriára van szükséged?
Ízletes mexikói ételek Budapest szívében

Ízletes mexikói ételek Budapest szívében 

Budapest sokszínű gasztronómiai kínálata folyamatosan bővül, és egy különleges élményt nyújtó helyszínen mindig újabb meglepetések várják az ínyenceket.
Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora

Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora 

Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli

Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli 

Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?

Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád? 

  Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról. 
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött

Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött 

Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.