Életforma.hu

GASZTRO

Mami Ferdinánd tekercse - D.Tóth Krisztától

Dé, azaz duci. Ezt jelenti D.Tóth Kriszta újságíró nevében a dé betű, amely emlékezteti arra, milyen husi kislány volt gyerekkorában. Ez persze köszönhető a nagyi fantasztikus sütijeinek is, amelyek közül most a számára legkedvesebbet megosztja velünk.

“Az evés sokkal többről szól, mint hogy az ember teste jóllakik. Egy igazi beszélgetős, együtt levős közös étkezés alatt a lélek is táplálkozik” – vélekedik Kriszta, a frissen megjelent Vidék Íze magazin hasábjairól, ahol egy “titkos” receptet is elárult:

Fotó: Vidék Íze

Hozzávalók (kb 12 tekercshez)

A tésztához:

  • kb. 40 dkg finomliszt
  • 3 tojássárgája
  • 8 dkg sütőmargarin
  • 2 dkg élesztő
  • 2 dl tej
  • 2 csapott evőkanál kristálycukor
  • 1 csipet só

A töltelékhez:

  • 10 dkg sütőmargarin
  • 14 dkg kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • liszt a nyújtáshoz

A tepsi kikenéséhez:

  • 2 dkg sütőmargarin
  • 2-3 evőkanál kristálycukor

A körbekenéshez: 4 dkg sütőmargarin

A locsoláshoz: 1 csomag vaníliás cukor, 1-2 evőkanál kristálycukor, 2 dl főzőtejszín

Elkészítés:

Az élesztőt a langyos tejbe morzsolom, és meleg helyen 10 perc alatt fölfuttatom. Hozzáadom a cukrot meg a sót, tálba öntöm, és a liszttel, a tojássárgájával meg az olvasztott margarinnal közepesen kemény tésztává gyúrom. Letakarom, és bő háromnegyed óra alatt duplájára kelesztem. Közben a töltelékhez a margarint először magában keverem, majd hozzáadom a kétféle cukrot, és addig folytatom a keverést, amíg habos nem lesz. A megkelt tésztát liszttel meghintett gyúrólapon  vékony ujjnyi vastagságúra, téglalap alakúra nyújtom, majd a cukros margarinnal egyenletesen megkenem. Felcsavarom, és a belisztezett késsel 3 cm vastagon fölszeletelem. Egy 26 centiméter átmérőjű, alacsony tortaformát margarinnal jól kikenek, cukorral vastagon behintem. A tésztatekercseket olvasztott margarinnal vékonyan körbekenem, és a formába fektetem. Érdemes figyelni arra, hogy a tekercsek ne üljenek túlságosan közel egymáshoz. Langyos helyen 30 percen át tovább kelesztem, azután előmelegített sütőben, az alsó rácson, közepes lángon (190 fokon, légkeveréses sütőben 170 fokon) 20 percig sütöm. Kicsit kihúzom, és a cukorral édesített tejszín felével meglocsolom, majd újabb 20-25 percig sütöm, miközben még egyszer meglocsolom. Közben, ha a teteje túlságosan pirulni kezd, letakarom alufóliával. A sütőből kivétele után 5 perccel, még forrón borítom a tálra.

TRÜKK: Ez a vaníliás alaprecept, de lehet csokoládéval, fahéjjal vagy akár Nutellával is készíteni. Persze a mami idejében még nem volt Nutella…

Előkészítés: 40 perc   Pihentetés: 1,5 óra    Sütés: 45 perc 1 adag: 390 kcal

Hamarosan "aktuális" lesz Kossuth kiflit is sütni. Emlékszel még a receptre? Itt keresd!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.