Életforma.hu

GASZTRO

Most először nyert magyar fagylalt az élelmiszeripari Oscaron

A magyar fagylaltok taroltak  a világ élelmiszeripari Oscarjának számító Great Taste Awards-on: a zsűri összesen 4 csillaggal jutalmazta a Bonbonier Csokoládé Manufaktúra három különböző ízű fagylaltját, amelyek megkóstolhatóak a cég nemrégiben nyílt Király utca 38. szám alatti üzletében. Ez az eredmény különösen annak fényében kiemelkedő, hogy magyar fagyi még soha nem nyert semmit a világ legkiemelkedőbb ízversenyén.  

Kép: Bonbonier

A legfinomabb fagylaltnak a vilmoskörte vaníliával szorbét választották, két csillaggal jutalmazta a zsűri a kompozíciót. A GreatTaste Awards indoklása szerint ez egy kedves szorbé fagyi, ahol a körte csodás illata selymes textúrával párosul, és amelyben a citrom és a vanília ízek különleges mellékzöngét biztosítanak. Friss, különleges kompozíció, amelyben nem túl tolakodó a körte ízvilága. A kétcsillagos fagylalton kívül a Bonbonier praliné és vanília fagyijai is nyertek egy-egy csillagot. A halvány kávé színben játszó, könnyed, krémes, pirított mogyoróval készült praliné fagyi krémes textúráját és finom ízvilágát emelték ki, míg a vanília fagylaltnál a zsűri a krémes állagot, frissítő mivoltát értékelte. Ez utóbbi győzelme különösen annak fényében jelentős, hogy a világ legkedveltebb fagyi íze a vanília, amelyet szinte minden országban, mindenhol készítenek.

A Bonbonier Csokoládé Manukfaktúra chocolatierje, Erdélyi Nóra elmondta: „Nagyon örülünk ezeknek a díjaknak, hiszen a fagylalt egy teljesen új terület a cég életében. A bonbonokkal és csokoládékkal már több évben több díjat is nyertünk, de idén először neveztünk fagylaltokkal. Nemrégiben nyílt meg a Király utcában a Bonbonier első üzlete, ahol a klasszikus bonbonok és csokoládék, nyalókák mellett természetesen a nyári időszakban fagylaltot is kínálunk. Ennek nyomán születtek a fenti díjnyertes fagyik is és büszkék vagyunk, hogy a világ egyik legrangosabb gasztroversenyének számító Great Taste Awardson már az első évben ilyen sikereket értünk el.”

A Great Taste Awards az angol Fine Food Céh által szervezett verseny, amelyet egyszerűen csak az élelmiszeripar Oscarjaként emlegetnek világszerte. 2017-ben több, mint 12,300 darab terméket neveztek számtalan kategóriában – a tejtermékektől kezdve a hús és borféleségeken keresztül a csokoládékig és a hűtött finomságokig –, ezekből kategóriánként csak néhány finomságot jutalmaztak csillagokkal. Az 500 fős zsűri 62 napon keresztül kóstolta az egyes kategóriák nevezett termékeit, míg kialakult a csillagosok köre. A szervezők szerint a Grate Taste csillagjai és logója tulajdonképpen egy jelzés a fogyasztók felé mindenhol a világon, hogy kiemelkedő minőségű és ízvilágú terméket vásárol. Bár több magyar cég is rendszeresen jól szerepel a Great Taste megmérettetésén, a fagylalt kategóriában ez idág még senkinek nem sikerült nyernie a hazai termékek közül.

Banános csokifagyi
Ki ne szeretné a csokit? Vagy ki ne szeretné a banánt? Ebben az egyszerű, könnyen elkészíthető receptben egyesítheted a kettőt, hogy valami fantasztikusan finom fagyi legyen a végeredmény. A recept a Great Taste Awards díjazott Bonbonier Manufaktúrától származik.

 

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.