A 10 éves fennállását ünneplő Segítsüti Közhasznú alapítvány tavaszi fordulójával a Nyúlcipő Fejlesztő Centrumot fogja támogatni, szokásához híven fejlesztő eszközökkel, felszerelésekkel, amelyek a Nyúlcipő munkáját még színvonalasabbá teszik majd. Az alapítványt Belina Katalin konduktor-tanító, rehabilitációs szakember hozta létre 2007-ben azzal a céllal, hogy Dél-Pesten is legyen fejlesztő központ, ahol a megkésett beszéd- és mozgásfejlődésű, hiperaktív, autista, figyelemzavaros, diszlexiás, diszgráfiás gyerekeknek van lehetősége a fejlődésre.
Az Alapítvány Pető András nemzetközileg is elismert módszerét a konduktív pedagógiát alkalmazza, valamint az Ayres terápiát, Alapozó terápiát, TSMT-t, gyógytornát, logopédiát, és a kineziológia módszerét. Ezenkívül tart játékos babatornát, illetve állapotjavító és -megőrző tornát felnőtteknek. Szakembereik konduktor-tanítók, gyógypedagógusok, gyógytornászok, óvodapedagógusok, logopédusok, akik folyamatosan képzik magukat, bővítik tudásukat, hogy a gyerekeknek egyre jobban tudjanak segíteni. A gyerekek fejlesztése mellett fő feladatuk még a szülők tanítása, segítése és a tanácsadás.Hogyan licitálhat? Minden tepsi sütemény kikiáltási ára 5.000 forint.A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja az adott süteményért április 18-án 16:00-ig.Most is megtartjuk a "vigaszág" lehetőségét, ha van olyan gasztroblogger, aki a második (vagy többedik) helyezettnek is vállalja a sütemény ismételt megsütését, és a második (többedik) helyezett is vállalja az általa felajánlott licitösszeg kifizetését, a sütemény nyertesének hozzájárulásával. Most is az egyes felajánlókra és a bloggerekre bízzák, hogy létrejönnek-e ilyen vigaszágas egyezségek. Ezután a nyertes/vigaszágas átutalja a vállalt összeget, a bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről. Erre nézve kéréskéntazt fogalmaznánk meg a nyertesnek, hogy ez az átadás a következő Segítsüti akcióig (tehát 2019. szeptemberéig) lehetőség szerint teljesüljön.
Kép: pixnio
A magyarok szerint az államnak jobban kellene támogatnia az új fejlesztésű gyógyszerek árát és hozzáférhetőségét. Ennek érdekében a jelenleginél sokkal gyakrabban kellene döntenie ezeknek a modern készítményeknek a társadalombiztosítási támogatásáról – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének országos reprezentatív kutatásából. Az AIPM szerint annak érdekében, hogy a magyar betegek hozzáférhessenek a legújabb készítményekhez, a gyógyszerekre fordított közkiadás mértékét legalább a visegrádi országok átlagára kellene felemelni.
Kérjük, ha egyetért célunkkal, és a Nyúlcipő Fejlesztő Centrum munkáját szívesen segítené, licitáljon azokra a süteményekre, melyeket lelkes gasztrobloggereink oly nagy szeretettel készítettek.
Licitálni 2019. április 18-án csütörtök 16 óráig ITT lehet! Már láthatók a sütifelajánló posztok, sőt a Segítsüti oldalán is láthatják az egyes darabokat, és ugyanitt tehetik meg licitjeiket is. Munkánkat a Facebookon is figyelemmel kísérhetik.
Ne felejtsétek el, hogy az elmúlt 10 évben összesen 31 millió forintot gyűjtöttek a rászorulóknak a segítsütisek! Gratulálunk!
Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.