a töltelékhez:
- 1,5 kg hal (maréna vagy sügér esetleg lazac)
- 10-15 dkg sertéslapocka
- 1 ek rizs
- 1 ek só
Elkészítés:
A halakat kifilézzük, szeletekre vágjuk. A kétféle lisztből, az olajból, a vízből és a sóból (nem lágy!) tésztát gyúrunk, nagyjából 40x30 cm-es, ovális bucit készítünk, aminek a közepe vastagabb, a széle vékonyabb legyen. A tészta közepe tájárán szépen elhelyezzük a halakat. Erre rászórjuk a rizst. Most kell megsózni. Fektessük az egészre a hússzeleteket. Vízzel nedvesítsük meg a tészta széleit, és egyik felét hajtsuk a másikra. A sarkokat is hajtsuk fel, majd jól nyomkodjuk össze, hogy egyenletes, szép kis buci legyen belőle. Burkoljuk be alufóliával, vagy csak egyszerűen tegyük sütőzacskóba, és közepesen meleg sütőben, közepes lángon süssük két órát, és hagyjuk is ott egész éjszaka hűlni, állni. Meleg, olvasztott tejjel leöntve, tejjel, íróval, aludttejjel tálalták régen, ma már lecsúszik hozzá a sör is!
Hyvää roukahalua!
Finn barátaim híresen ismertek egészséges életmódjukról, de ha hozzánk jönnek, mindig gulyással és rakott krumplival indítunk! Ettől függetlenül én azért mindig ellestem valamit a lohjai lakás konyhájából. Megérte!