Életforma.hu

GASZTRO

Raktárakat feltölteni, vigyázz, kész, rajt!

A trendek azt mutatják, hogy mindennapjainkban egyre nagyobb szerepet játszik az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, és testsúlyunkra is jobban odafigyelünk, mint pár évvel ezelőtt. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a lehető legteljesebben táplálkozzunk, miközben az alakunkra is vigyázunk?

Abban biztosak lehetünk, hogy a napi többször keveset elvvel, és a zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával nem foghatunk mellé. Dietetikus szakértő segítségével jártuk körül a témát.

„A gyümölcsök, zöldségek szerepe egészségünk megőrzésében igen fontos. Bőséges vitamin, ásványi anyag és antioxidáns tartalmukkal biztosítják szervezetünk optimális működését, ezért naponta legalább 4 alkalommal javasolt többfélét fogyasztanunk belőlük. Szerencsére ősszel is széles a kínálat, hisz ilyenkor van szezonja a sütőtöknek, a káposztának, gyümölcsök közül az almának, birsalmának és körtének” – vázolta fel Erdélyi-Sipos Alíz táplálkozástudományi szakember, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.

Érdemes a hazai idénygyümölcsök- és zöldségek közül válogatni, mert leszedésüket követően ezek kerülnek leggyorsabban az asztalra. Rövidebb a szállítási útvonal, és tárolást is kevésbé igényelnek, ezért vitamin- és tápanyagtartalmukat jobban megőrzik. A Budapesti Nagybani Piacról a friss termények akár egy nap alatt is eljuthatnak a szüretről a tányérunkra!

„A magyar lakosság egészségének megőrzése nekünk is szívügyünk. Ezért arra ösztönözzük a nálunk árusító termelőket, hogy minél szélesebb zöldség- és gyümölcskínálatot nyújtsanak, igazodva a fogyasztói igényekhez. Jelenleg zöldség- és gyümölcsértékesítésünk 60-62 %-a hazai termék.” – tudtuk meg Klucsik Zoltántól, a Budapesti Nagybani Piac marketing és fejlesztési igazgatójától.

Napi 4-5 étkezést fantáziával megoldani azonban nagy kihívás. Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus hasznos praktikákat osztott meg a napi többszöri zöldség-gyümölcsforrás biztosítására.

Céklakrémes szendvics, Kép: MDOSz

„A hideg évszakokban reggelire vagy vacsorára készítsünk zöldségkrémeket, vagy tegyünk friss gyümölcsöt a müzlibe, palacsintába. A sütőtökből, céklából, birsalmából sütve finom köretek készíthetők, de ne felejtsük el a hagyományos rakott ételeket sem. A különböző retkek vagy savanyú káposzta is rendkívül jó vitaminforrást nyújtanak ilyenkor. A gyümölcsöket elsősorban nyersen érdemes fogyasztani, akár uzsonnára, de párolt köretként nemcsak vadhúsokhoz, hanem szárnyasokhoz is igazán ízletesek. Érdemes olyan desszerteket is beiktatni, amelyekben nagyobb mennyiségben található gyümölcs, nagy kedvencem például az almás-szilvás pite.” – mondta el a szakember.

Gyümölcsös müzli, Kép: MDOSz

A Budapesti Nagybani Piac és a Gfk Hungária közös kutatásának adatai is alátámasztják azt, hogy egyre egészségesebben élünk. A zöldség- és gyümölcsfogyasztás az elmúlt években folyamatosan növekedett. Tavaly egy átlag magyar háztartás 165 kg zöldséget és 89 kg gyümölcsöt vásárolt, s a vásárlási döntésnél a minőség mellett az is fontos szempont volt, hogy a kiszemelt áru magyar legyen.

 

Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com

 

 

Ha pedig konkrét receptre vagy kíváncsi, hogyan egyél finomat ÉS egészségeset, kattints a képre!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.