Hozzávalók
● 3 kisebb cukkini
● 1 kisebb padlizsán
● 3 különböző színű kaliforniai
paprika
● 5-6 paradicsom
● 4 fej vöröshagyma
● 4-5 gerezd fokhagyma
● friss bazsalikom, kakukkfű,
petrezselyem
● só, bors
● olaj
Elkészítése
Készítsünk elő több serpenyőt, mert a hozzávalókat külön-külön kell előkészíteni. Az egyikben a vékonyra karikázott hagymát kevés olajban lassú tűzön világosbarnára pirítjuk, és még a tűzön kicsit megsózzuk. A cukkinit ujjnyi karikákra, a padlizsánt kockára vágjuk, és egy másik serpenyőben feltesszük párolni. Amikor elkészült, sózzuk, borsozzuk. A paprikákat kockára vágjuk - de lehet hosszúkás szeletekre is –, és kevés olajon megpirítjuk. A paradicsomról lehúzzuk a hájét (vagy meghámozzuk, amelyik könnyebben megy), felkockázzuk, és egy vaslábosban tűzre tesszük. Hozzáadjuk a szétnyomott vagy apróra vágott fokhagymát, és beletesszük az apróra vágott zöldfűszereket (akár a szárukat is beletehetjük). Pár perc után, amikor már leveses lett, hozzáadjuk a hagymát, a cukkinit, a padlizsánt és a paprikát. Ha túl sűrű, kevés vizet önthetünk hozzá. Kis lángon jó lassan addig rotyogtatjuk, amíg sűrű nem lesz.
● A ratatouille összeforralását sütőben is végezhetjük.
Először is egy hagyma- és zöldségaprítót, ami különösen akkor jön jól, ha - mint ennél a receptnél is - többféle dolgot kell apróra metélnünk. Az ára 3.390 forint. De mindig jól jöhet egy praktikus zöldségmosó kosár is, amelyet a mosogatóra is támaszthatunk, és ha letesszük, nem dülöngél, mert hogy kis lábai is vannak. Ez a kosár 2.690 forintba kerül, de van nagyobb méret is belőle.
Emellett az Életforma Shopban számos más praktikus zöldségeseszközt találhatsz, a hámozótól a különböző késeken át a másfajta szeletelőkig.
● További Életforma-receptek itt!