Életforma.hu

GASZTRO

Roston sült báránykaraj fokhagymás burgonyapürével

A karaj a bárány egyik legnemesebb része, épp ezért nem mérik olcsón. Egyszer-egyszer azért ünnepi alkalmakkor megjutalmazhatjuk vele magunkat és a családot.

A bárányhús igen egészséges, fogyasztása hozzájárul a lép és a vese harmonikus működéséhez. A fogyókúrázóknak is ajánlott, hiszen rendkívül alacsony a zsírtartalma.

Hozzávalók 4 személyre:

8 szelet 2-2,5 cm vastag báránykaraj (általában csak nagyobb vásárcsarnokokban, piacon kapható), 2 evőkanál mustármag, 12-16 szem fekete bors, 4-5 gerezd fokhagyma, 2-3 kisebb ág friss rozmaring, 3 evőkanál olívaolaj, só.

Fokhagymás burgonyapüréhez:

4 nagyobb burgonya, 4-6 gerezd fokhagyma, fél evőkanál só, 2 evőkanál olívaolaj.

A bárány tipikus húsvéti fogás. Fotó: depositphotos.com

 

A karajszeletekről a zsíros faggyús részeket éles késsel levágjuk. A húst lemossuk, megtörölgetjük, majd papírszalvétára fektetve leitatjuk róla a nedvességet. A mustármagot és a borsot egy mozsárban durvára törjük, hozzáadjuk a présen áttört fokhagymát, a száráról lecsipkedett és durvára aprított rozmaringot, majd az olívával összekeverjük. Alaposan a húsba dörzsöljük, majd sütésig, de legalább 30 percre félretesszük pihenni.

A fokhagymás burgonyapüréhez a burgonyát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, egy lábasba feltesszük főni. Megsózzuk, s a megtisztított, apróra vágott fokhagymát is mellé tesszük a vízbe. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis lángon puhára főzzük. Ezután leszűrjük, de a tegyünk félre a főzőléből kicsit, hogy a burgonyához és olívolajhoz tudjuk annyit hozzátenni, hogy megfelelő püréállagot kapjunk.

Lehetőleg vasserpenyőt kissé megforrósítunk, és a fűszeres hússzeleteket nagy lángon, oldalanként kb. 3-3 percig megsütjük. Közben enyhén megsózzuk mindkét oldalát. Amikor kész, a tűzről levéve 2-3 percre letakarva félretesszük pihenni.

A fokhagymás burgonyapürével, esetleg párolt zöldbabba, zöldborsóvall vagy roston sült paradicsommal tálaljuk. Leginkább száraz vörösbor illik mellé, de mindenki fogyassza hozzá a kedvenc italát!

Bárány curry receptünket IDE KATTINTVA olvashatjátok, vörösboros báránypörkölt receptünket pedig IDE KATTINTVA találjátok.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.