Életforma.hu

GASZTRO

Szakértők: Egy kevesebb a főzésre fordított idő

Alig változik a főzéssel töltött idő, a nők a szocializmus óta napi közel másfél órát dolgoznak a konyhában

Hetvenhat perc naponta - ennyi időt töltöttek a nők a konyhában a szocializmus idején és a kétezres évek elején is. A főzésre fordított idő azóta sem csökken, ugyanakkor a fiatalabb generáció egyre inkább elidegenedik az ételtől - derül ki a Partizán Az Ínség Zavara című műsorából. A rendhagyó gasztroshowban szakértők és négy különböző hátterű és felfogású séf arra keresi a választ, hogy miért kopik ki a főzés tudománya a mai világunkból. 

A KSH adatai szerint alig változott a főzésre fordított idő a rendszerváltástól a 2010-es évekig. Míg 1987-ben a magyar férfiak 9, a nők pedig 76 percet szorgoskodtak a konyhában, addig 2000-ben a férfiak 11, a nők pedig 76 percet töltöttek ételkészítéssel. A tendencia nem változott 2010-re sem, akkor a férfiak napi 18, a nők pedig napi 79 percet fordítottak főzésre.

Hiába töltünk naponta közel másfél órát a konyhában, egyre jobban elidegenedünk az ételtől. Elfelejtjük a főzés tudományát, technikáit és közösségformáló szerepét, amit így a következő generációnak sem tudunk átadni. Kevesen látják már például az anyjukat tésztát gyúrni

– mondta el Saly Noémi kultúrtörténész, Az Ínség Zavara egyik szakértője.

A folyamat nem most kezdődött: a szocializmusban a nőknek a munka mellett nem maradt idejük a főzésre, így divattá vált, hogy konzervekből, mirelit áruból ütötték össze a vacsorát. Időközben a készételek még jobban elterjedtek, így a tartósítás, a spórolás, a maradékok észszerű felhasználása már nem volt olyan fontos, és ma sem az. „Az étel egy kidobható fogyasztási cikk - sokkal könnyebben megszabadulunk attól, amit készen veszünk, mint amit mi készítünk” - tette hozzá a szakértő.

A főzésre fordított idő nem csökkent, de átalakult (Foto: Pexels.com)

A főzésre fordított idő emelkedik a férfiaknál

A gasztroműsorban elhangzik: a férfiak körében kezd trendivé válni az otthoni főzés. „A pandémia idején készült kutatások azt is megmutatták, hogy a home office-ban dolgozó - tehát többségében jól kereső - férfiak nagy arányban kezdték el kivenni részüket a házimunkából, mint azelőtt” - mondta el Pap Szilárd István, a Partizán szakértője.

Ettől függetlenül a nagyobb munka továbbra is a nőkre hárul. Egy - a járvány hatásait vizsgáló kutatás - kimutatta, hogy a karantén időszakban is lényegesen több időt töltöttek a nők gondoskodó munkával, mint a férfiak. Különösen igaz volt ez a magasan iskolázott, városi és kisgyerekes nőkre.

Az Ínség Zavara különleges gasztroshow négy séf és szakértők bevonásával, a főzésen keresztül olyan fontos társadalmi kérdéseket jár körbe, mint az élelmiszerárak robbanása, a fenntarthatóság, az egészséges táplálkozás vagy éppen a családtagok konyhában eltöltött ideje. A negyedik rész március 10-én este kerül fel a Partizán YouTube csatornájára és így a sorozat összes epizódja elérhetővé válik.

A sorozat minden egyes része az alábbi linken elérhető:

Ezt is olvasd el:


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.